szerző:
Eduline

Délelőtt 11-kor véget ért a németérettségi, mi pedig két szaktanárt kérdeztünk arról, milyennek tartják az idei feladatsort.

©

„Olyan szövegek voltak az idei feladatsorban, amelyek a fiatalok érdeklődésére számot tartanak, a feladatok megfeleltek a nyelvi szintnek és a követelményrendszernek, nem volt problémás feladat – de az majd csak a javítókulcsból derül ki, mire lehet pontot adni, és mire nem” – mondja Babják Veronika nyelvtanár, hozzátéve: a középszintű feladatsor minden témakört felölel, mind a tíz témakörből szépen válogattak.

Itt nézhetitek meg a középszintű németérettségi hivatalos megoldását

Nyilvánosságra hozta a középszintű németérettségi hivatalos megoldását az Oktatási Hivatal. A középszintű németérettségi feladatsora: A középszintű németérettségi hivatalos megoldása: Itt találjátok összes cikkünket az idei németérettségiről.

Az idővel jól gazdálkodhattak a diákok, az íráskészség résznél is elegendő volt a 60 perc – az első feladatnál inkább az volt a gond, hogy ha valaki tényleg végigment a szempontokon, nem fért bele a 80-100 szavas terjedelmi határba.  „A nyelvhelyességnél azt vártam, hogy könnyebbek lesznek a szövegek, mint az olvasott szöveg értésénél. A negyedik szöveg például egy párbeszéd, arra figyelni kellett, de a téma a korosztálynak megfelelő volt” – tette hozzá Babják Veronika.

A németérettségiről szóló tudósításunkat itt találjátok.

„A szövegértési feladatsorban szereplő szövegek nagyon érdekesek voltak, a harmadik kifejezetten tetszett, mert a rászoruló emberek látásáról is szó volt benne, nagyon jó, hogy ilyen témák is a diákok elé kerülnek” – mondta a középszintű németérettségiről Székely Martin angol-német szakos tanár, hozzátéve, hogy az első – a német DJ életútjáról szóló szöveghez kapcsolódó – feladat nagyon könnyen megoldható volt, a pénz rövid történetének a nyelvezete sem volt nehéz, ismeretlen szavak nem nagyon voltak benne, ha valaki mégis talált ilyet, könnyen ki tudta következtetni a jelentését.

Itt a középszintű németérettségi megoldása: olvasott szöveg értése

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

A negyedik feladat is érdekes és könnyen megoldható volt, „de szerintem a diákok kicsit elfáradtak, mire idáig elértek a feladatsorban”.  „A nyelvhelyességi rész négy feladatát egy kicsit soknak tartom. A harmadik feladat felesleges, a prepozíciókra ugyanis az első feladat is kitért, azt lehetett volna bővítené még két-három prepozícióval” – mondta, hozzátéve: az első nagyon könnyű volt, ráadásul a téma is megfelelő volt, egy diákmagazinból vették ki az írásbeli összeállítói a szöveget, de a második feladat is gyorsan megoldható volt, „a szöveg B1-es szintű, a feladat ennél könnyebb”.

A harmadik feladat megoldásához megoldásához viszont tényleg kellett a B1-es nyelvtudás, itt tényleg gondolkodni kellett, „ez lehetett a mumus, mert itt prepozíciók voltak, ennél sokat szoktak rontani”.

Székely Martin az íráskészséget mérő részről azt mondta, életszerű témákat kaptak a diákok. „A terjedelmet viszont nem tartom jónak, egy hivatalos levelet nem szoktak 80-100 szóban megfogalmazni, ezek hosszabbak szoktak lenni, hiszen részletezni kell, hogy miért írjuk a levelet, aztán pedig kérdéseket kell feltenni” – mondta, hozzátéve: a menzás téma kifejezetten jó választás volt, a diákok logikus gondolkodását fejleszti a feladat.

Egy ismert DJ-ről és az egydolláros szemüvegről is kaptak szöveget a diákok a németérettségin.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.