Matekérettségi 2013: ilyen lesz az idei feladatsor

Kedden a matekkal folytatódik a 2013-as őszi érettségi. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a vizsgáról, a friss információkért figyeljétek az eduline-t!

  • Eduline
Túry Gergely

Kedden matematikából érettségiznek a diákok. A középszintű feladatsorból két részből áll: először 45 perc alatt 10-12 rövid feladatot, majd 135 perc alatt öt összetett feladatot kell megoldani. Fontos, hogy a végeredmény indoklását és a részletes számításokat is le kell írni, azokért ugyanis - még ha a végeredmény nem is stimmel - értékes részpontokat lehet kapni. A 2013-as őszi érettségi vizsgaidőpontjait itt nézhetitek meg.

Az emelt szintű írásbelire 240 percük van az érettségizőknek, az idejüket maguk oszthatják be. A feladatlap két részből áll: az elsőben négy feladatot kell megoldani, a másodikban öt, egyenként 16 pontértékű feladatból kell négyet kiválasztani. Az írásbeli összpontszáma 115, az első részfeladatsorért maximum 51, a másodikért 64 pont jár.

A vizsgázók leghasznosabb segédeszköze a négyjegyű függvénytáblázat - ezt az érettségi napja előtt nem árt átlapozni, és végiggondolni az összefüggéseket. Az írásbelire a függvénytáblázat mellett szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót és szögmérőt kell vinni, ezeket az iskola nem köteles biztosítani.

Milyen feladatokat kaptak a diákok tavasszal?

A 2013-as tavaszi matekérettségin az írásbeli vizsga első részében a diákoknak a halmazelmélet, a statisztika, a függvények, a sík-, koordináta- és térgeometria, a kombinatorika és a valószínűségszámítás témakörében kellett feladatokat megoldaniuk. A második rész témakörei a mértani és számtani sorozatok, a koordinátageometria, a gráfelmélet, a valószínűségszámítás, a térgeometria, illetve az egyenlet és egyenlőtlenség voltak. Az emelt szintű érettségin a feladatok között kamatszámítás, deriválás, sík- és koordinátageometria, illetve valószínűségszámítás is szerepelt.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.