Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Milyen hibákat követnek el a leggyakrabban a diákok a matekérettségin? Hogyan érdemes elkezdeni a feladatokat, mire kell figyelni, ha már úgy érzitek, hogy készen vagytok? Most minden fontos kérdésre válaszolunk a Studium Generale szakértőjének segítségével.

Csak semmi pánik!
Sok diák az érettségi alatt pánikol, emiatt nem tudja jól megoldani a feladatokat. Alapvetően a vizsgahelyzet is komoly stresszt képes kiváltani, nem beszélve a sokszor mumusként emlegetett matekfeladatokról.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.
Nagyon fontos középszinten és emelt szinten is a higgadtság. Attól, hogy izgul az ember, még nem lesz jobb semmi sem - mondja Hulej Ákos, a Studium Generale Matematika Szekciójának vezetője az Eduline-nak -, az esetek többségében ilyenkor csak elkapkodjuk a feladatokat vagy zavartabbak leszünk, és nehezebben tudunk odafigyelni a példákra.
Ha sikerül higgadtan a feladatokra figyelni, akkor nem jelenthet gondot a matekérettségi sem. Sokszor el szokták ilyen helyzetekben mondani, hogy ha azt érzitek, hogy egy kérdés nem megy, ne időzzetek felette, hanem lapozzatok a következő feladatra és térjetek vissza a kimaradt részekre később.
Az is jó taktika lehet az érettséginél, ha nem kezdetek el az első pillanatban írogatni és belecsapni a közepébe, hanem először átlapozzátok a füzetet és megnézitek a feladatokat. Amíg átfutjátok az oldalakat, megnyugodtok, és sokkal koncentráltabban tudtok majd belekezdeni a megoldásokba.
Persze nemcsak a higgadtság fontos, hanem a folyamatos koncentrálás is. A figyelmetlenség a legnagyobb buktató a matekérettségin.
Önállóan készülnétek a matekérettségire? Ne hagyjátok ki az előző évek feladatsorait
Az egyik legjobb módszer az érettségi előtt, ha megnézitek az előző évek feladatsorait és begyakoroljátok a típuspéldákat. Már nagyon közel van az idei érettségi szezon, de ha úgy érzitek, hogy matekból még gyakorolnátok, itt találjátok az előző évek feladatsorait. Itt mindent egy helyen megtalálhattok, ha az iskolai órákon kívül is szeretnétek felkészülni az érettségire.
Hogyan kezdjünk a feladatokhoz?
Miután átnéztétek a feladatokat, nagyon fontos, hogy figyelmesen olvassátok el az utasítást is, ha kell, akár kétszer is. Csináljatok kikötést és nézzétek meg, hogy a feladat milyen választ kér. A megoldás után pedig nézzétek meg a kapott eredményt, mert lehet, hogy a kikötés után, több válasz esetén, csak az egyik megoldás lesz helyes.
Nagyon sokszor előfordul, hogy egy hosszú feladat elején az ember felcserél egy plusz-mínuszt vagy elfelejt hozzáadni vagy kivonni egy kicsit, és az egész feladat elcsúszik - magyarázza Hulej Ákos. Ezekkel a hibákkal akkor is sok időt lehet bukni, ha viszonylag hamar kiderül, ezért érdemes már az elején nagyon odafigyelni.
Szöveges feladatra szöveges választ
Sok felkészítő tanárnak vesszőparipája, de tényleg fontos, hogy ha egy szöveges feladatra válaszoltok, akkor szöveges választ is adjatok.
Nem elég, ha aláhúzzátok, hogy x=3 - hívja fel a figyelmet Hulej Ákos. Ha kimarad a válaszmondat, akkor egy pontot veszíthettek, ha sokszor kimarad, akkor sokszor egy pontot.
Ne felejtsetek ellenőrizni sem!
Időben olyan sokat nem vesz el, sőt kevesebb idő ellenőrizni, mint végignézni az egész feladat számolásait. Arról nem is beszélve, hogy van olyan feladat is, ahol a kimaradt ellenőrzés miatt akár pont is veszíthettek.
Van egy kis négyzet a második oldalon...
A második résznél először olvassátok el a választható feladatokat és az alapján döntsétek el, hogy melyiket szeretnétek kihagyni. Van egy kis négyzet a második oldalon, ide kell beírni, hogy melyiket nem választottátok. Ha ez kimarad és - ahogy fogalmaz a vizsgaleírás - "a választás ténye egyértelműen nem derül ki a dolgozatból", automatikusan a 18. feladatot nem veszik figyelembe, akkor is, ha ti pont azt oldottátok meg. Vagyis sok pontokat veszíthettek, ha elfelejtitek beírni a feladat számát a négyzetbe.

Így puskázhattok legálisan a matekérettségin - értékes pontokat gyűjthettek
A matekérettségin sem maradtok segítség nélkül, ha jól ismeritek az egyetlen legális puskát: a függvénytáblázatotokat. De hogyan kell jól használni? Most minden fontos kérdésre válaszolunk a Studium Generale szakértőjének segítségével. Valóban legális puska a függvénytáblázat? Tévhit, hogy a függvénytáblázat mindenki számára legális puska lehet - magyarázza az Eduline-nak Hulej Ákos, a Studium Generale Matematika Szekciójának vezetője.
4-est, 5-öst szeretnék a matek érettségin!
Online képzés célja: Sikeres középszintű matematika érettségi | | Általános- és középiskola , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.