Már az első évben becsődölt a részösztöndíjas képzési forma?

Csődöt mondott a részösztöndíjas képzési forma, ezért kellett átcsoportosítani a felsőoktatási férőhelyeket - közölte...

  • eduline/mti
Hoffmann Rózsa és Hiller István. Nem volt sikertörténet a részösztöndíjas képzés bevezetése
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Csődöt mondott a részösztöndíjas képzési forma, ezért kellett átcsoportosítani a felsőoktatási férőhelyeket - közölte Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője, aki szerint erre a formára azért nem volt elég jelentkező, mert fizetni is kellett volna érte, és a röghöz kötési dokumentumot is alá kellett volna írni.

A beismerés kellemetlen az oktatási kormányzatnak, de jó a felvételizőknek, mert így legalább nem marad kihasználatlan férőhely, bár a menet közben megváltoztatott szabályok felvethetnek még aggályokat - jegyezte meg Hiller István. Kitért arra is, hogy az állami támogatás radikális csökkentése és a rosszul kidolgozott férőhelyelosztás egyszerre okozza a mostani problémát. 

Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben. Az oktatási államtitkár elmondta: az idei jelentkezési adatok feldolgozása után döntöttek úgy, hogy ennyi férőhelyet átcsoportosítanak az eredetileg részösztöndíjas helyektől. A felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen így 34 087 helyett 39 087-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben térítésmentesen. A keretszámokat - képzési területekre lebontva - itt találjátok.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.