Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Péntek délután a földrajzvizsgával fejeződött be a 2018-as tavaszi érettségi szezon második hete. Most megnézhetitek, hogy jól oldottátok-e meg a második rész feladatait. Itt a nem hivatalos megoldás. A földrajz érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának.

Ahogy már korábban írtuk, a holdfázisokról, a szélrendszerekről, a földrajzi övekről, a születési és halálozási rátáról, a különböző településtípusok lakosságszámának változásairól, kötvényekről, devizáról, részvényekről és a Csád-tóról is kaptak feladatokat a diákok a középszintű földrajzérettségin.
A földrajzvizsga középszinten 120 percig tartott, két feladatsort (I. rész: topográfiai ismereteket, képességeket ellenőrző feladatsor, II. rész: földrajzi ismeretek és képességek meglétét vizsgáló feladatsor) kellett megoldani.
Itt nézhetitek meg a mai középszintű földrajzérettségi második rész hat feladatának megoldásait:
Földrajz érettségi megoldások közép szint - 2. 6. lap by eduline.hu on Scribd
Földrajz érettségi megoldások közép szint - 2. 7. lap by eduline.hu on Scribd
Földrajz érettségi megoldások közép szint - 2. 8. lap by eduline.hu on Scribd
Földrajz érettségi megoldások közép szint - 2. 9. lap by eduline.hu on Scribd
Földrajz érettségi megoldások közép szint - 2. 10. lap by eduline.hu on Scribd
Földrajz érettségi megoldások közép szint - 2. 11. lap by eduline.hu on Scribd
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Kik nem kapnak többletpontot az emelt szintű érettségiért?
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.