szerző:
Eduline

Öt-hét éven belül 230 ezerrel csökkentené a felsőoktatásban tanulók számát a kormány – legalábbis erre következtet a...

©

Öt-hét éven belül 230 ezerrel csökkentené a felsőoktatásban tanulók számát a kormány – legalábbis erre következtet a volt oktatási miniszter a 2013-as keretszámokból. Az eduline birtokba került minisztériumi tervezet szerint a jogászképzés állami támogatását 2013-tól teljesen megszüntetnék, de a bölcsész- és a mesterszakokra jelentkezők sem járnak majd jól, cikkünket itt olvashatjátok el.

Hiller István az ATV-nek azt mondta, könnyen elképzelhető, hogy a 2012-es részösztöndíjas helyek számát felültervezték, a betöltetlen helyek miatt megmaradó hárommilliárd forintot pedig - „talált pénzként” – nem biztos, hogy a felsőoktatásban tartják.

A volt oktatási miniszter szerint másodfelvételit kellene hirdetni, ennek az előkészítésére már csak egy hete van az oktatási államtitkárságnak.