"Nagyon pozitív", hogy gyakorlatias volt az idei biológia érettségi a szakértő szerint

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának szakértője szerint korrekt volt az idei középszintű feladatsor, és teljesen megfelelt a követelményeknek.

  • Eduline

Nem vártak el olyan tudást, amire ne számíthattak volna az idei középszintű biológia érettségin Újvári Balázs, a PTE ÁOK óraadója szerint. A fiatal szakértő külön kiemelte, hogy a hétköznapi életben is jól felhasználható tudásanyagot kérdeztek idén. A kanyarójárvány elleni kötelező védőoltásról szóló feladatrész is bemutatta, hogy mennyire fontos napjaink fel-felcsapó oltásellenes hangulatában az erről megszerezhető tudás.

Kimondottan életszerűnek nevezte a kontaktlencse használatáról szóló feldatot, valamint a lányok szempontjából fontosnak tartotta kiemelni, hogy az emberi szaporodásról szóló feladatban a két eltérű vércsoportú szülők magzatánál fellépő RH-összeférhetetlenségre is rákérdeztek. Utóbbi feladat pár éve még az emelt érettségiben volt esszéfeladat, de megtalálható volt az idei középszintű követelmények között.

Két nehezebben érthető feladattal találkozhattak a diákok: a harmadik feladatban gondsan, többször elolvasva kellett értelmezniük a gyöngyök kapcsolataként leírt DNS-láncra vonatkozó feladatokat. Az utolsó feladatban az uralkodó és lappangó öröklésmenetnél a diákok számára szokatlan lehetett, hogy fehér színnel jelölték a domináns gént, általában fordítva találkoznak ezzel a diákok Újvári szerint, de maga a feladat nem volt nehezebb az elvárhatónál.

Kövessétek percről percre tudósításunkat, ahol beszámolunk a feladatlapokról, diákok és tanárok véleményét is közüljük, valamint délután a megoldásokat is megtalálhatjátok!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Emelt szintű biológia érettségi felkészítő

Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű biológia érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.