Itt a feketeleves: ezekre a szakokra 2018-ban is nehéz lesz bekerülni

2018-ban fogtok felvételizni, de még nem választottatok szakot? A böngészéskor érdemes azt is figyelembe venni, kell-e a felvételihez emelt szintű érettségi, és milyen tantárgyból kell letenni a nehezebb vizsgát.

  • Eduline
Túry Gergely

Ahogy korábban beszámoltunk, nyilvánosságra hozták azt a listát, amelyből kiderül, mely alap- és osztatlan szakokhoz kötelező emelt szintű érettségit tenni - a listát itt nézhetitek meg.

Azoknak azonban, akik 2018-ban felvételiznek, ezt a dokumentumot kell megnézniük - ebből kiderül többek között, hogy a legnehezebb dolguk még mindig az orvosi, fogorvosi, állatorvosi, gyógyszerészképzésre jelentkezőknek van, nekik ugyanis két tárgyból is emelt szintű érettségit kell tenniük.

Hogyan kerülhettek be az egyetemre, ha nincs 280 pontotok?

Szeretnétek egyetemen vagy főiskolán tanulni, de nem úgy sikerült az érettségi, ahogyan szerettétek volna, ezért nem éritek el a minimumponthatárt? Mégis szeretnétek évkihagyás nélkül folytatni a tanulást? Mutatjuk, hogy milyen lehetőségeitek vannak. A felsőoktatási felvételiről szóló rendelet alapján a 2017-es keresztféléves felvételin (és a 2018-as "sima" felvételin is) 280 a minimumponthatár az alap- és osztatlan szakokon.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.