A munkáshitellel támogatná a kormány a szakképzésben végzett fiatalok pályakezdését

Az általános iskola elvégzése után tízből hat diák a szakképzésben tanul tovább.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára szerint idén ősszel több mint 320 ezer diák kezdte meg a tanévet valamelyik szakképző intézményben. Tízből pedig hatan a szakképzést választják az általános iskola nyolcadik osztálya után, aminek arányát a kormány tovább akarja erősíteni – írja a z MTI.

A miniszter a Család24 című műsorban közölte, hogy az elmúlt három évben megduplázták azoknak a számát, akik technikum után a felsőoktatásban folytatták tanulmányaikat.

Kitért arra is, hogy szeptember 10. és 15. között Lyonban tartották a szakmák olimpiáját, ahol 70 ország indulói közül Magyarország a 10. helyen végzett. A világversenyen 25 magyar fiatal 21 szakmában versenyzett, 12-en kiválósági érmet szereztek, ketten bronzérmet nyertek és 1+1 aranyérem született.

A műsorban a munkáshitelről is szó esett, amit a tervek szerint 2025. január 1-től vezet be a kormány. Varga-Bajusz Veronika a kormány terveiről elmondta:

„egy olyan több millió forintos konstrukcióban gondolkodnak, amely a szakképzésben, technikumban végzett fiatalok életkezdését, karrierkezdését segíti.”

Ezért a diákhitelnél bevezetett támogatási formákhoz hasonlókat terveznek a munkáshitelnél is. Ilyen lenne például a gyerekek után járó kedvezmények.

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.