szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Huszonegy országban hivatalos nyelv, majdnem 600 millióan beszélik, ráadásul spanyol az elmúlt évek egyik legsikeresebb sorozata is, A nagy pénzrablás is – többek között ezért érdemes spanyolul tanulni. Na meg azért, mert így a továbbtanulásban és az álláskeresésben is jobb pozícióból indultok majd.

„A spanyol a világ második nyelve az anyanyelvi beszélők számát tekintve, 493 millióval; csak a kínai nyelvet beszélik ennél is többen. A spanyol nyelv öt kontinens 21 országában hivatalos. Ha a beszélők összlétszámát tekintjük – a nyelvtudás szintjétől függetlenül –, a spanyol 591 millió beszélővel a harmadik nyelv a világon a kínai és az angol után. Az amerikai kontinensen a spanyolt déltől északig mindenhol beszélik. Az Egyesült Államokban a spanyolajkú lakosságot jelenleg 50 millióra becsülik, és előreláthatólag 2100-ban minden harmadik amerikai spanyolul fog beszélni”  - említ néhány statisztikát a spanyol nyelvről Luis Ángel Macías Amigo, a budapesti Cervantes Intézet tanulmányi vezetője.

Úgy tapasztalta, hogy a globalizáció, valamint az elmúlt években, főleg a világjárvány idején tapasztalt digitalizáció mind a személyes, mind a tudományos, mind a munkahelyi szférában megerősítette a spanyol szerepét. „A Cervantes Intézet 30 évvel ezelőtti létrehozása óta a spanyolul beszélő országok kultúrája és a spanyol nyelv tanulása iránti érdeklődés ugrásszerűen megnőtt. Az intézet öt kontinens 45 országában van jelen, több mint 70 intézménnyel, és több mint 1 millió ember tanult már nálunk spanyolul” – teszi hozzá.

Miért pont a spanyol?

„Ahogy a diákok száma nőtt az elmúlt években, úgy változtak a spanyol nyelvtanulás okai is. A legtöbb esetben ezek olyan tényezők, amelyek személyes, tanulmányi és munkával kapcsolatos területekre vonatkoznak. De nem csupán egyetlen okból érdeklődnek a tanulók, hanem egyszerre több tényező is hajtja őket. A magánéleti motiváción kívül - mint például a családi és baráti kapcsolatok, vagy a hobbi (zene, film, irodalom, színház, művészet, sport) és a szabadidős foglalkozások, utazások, nyaralások - egyre gyakrabban fordul elő, hogy a tanulók a tanulmányaikhoz és a munkaterületükhöz kapcsolódó gyakorlati okokra is hivatkoznak” – meséli Luis Ángel Macías Amigo.

Hat tény, amit biztosan nem tudtál a spanyol nyelvről
  • Becslések szerint jelenleg több mint 24 millióan tanulnak spanyolul idegen nyelvként, ezzel a kínai és az angol után a harmadik leginkább tanult idegen nyelv a világon.
  • Számos ország oktatási rendszerében az angol után a spanyol a kötelező nyelv.
  • Az Európai Unióban például a spanyolul tanulók száma évről évre nő, míg a francia és a német nyelv esetében csökkenő tendenciát mutat.
  • Az Egyesült Királyságban a spanyol már megelőzte a franciát az oktatás formális szakaszaiban, és várhatóan a Brexit után a spanyol nyelv az oktatás egyéb szakaszaiban is megelőzi a többi nyelvet.
  • Az internetezők 8,1 %-a kommunikál spanyolul. A spanyol a második leggyakrabban használt nyelv a Wikipédián, a Facebookon és a Twitteren.
  • A Netflixen a spanyol nyelvet használó felhasználók száma az angol után a második helyen áll.
  • A legsikeresebb nem angol nyelvű sorozat spanyol – a "La casa de papel", vagyis A nagy pénzrablás.

A budapesti Cervantes Intézet tanulmányi vezetője hozzáteszi: egyre több diáknak van szüksége nyelvtudása hivatalos elismerésére ahhoz, hogy egyetemi tanulmányokba kezdjen vagy valamilyen ösztöndíjra pályázhasson, ezért egyre többen jelentkeznek spanyol akkreditációs rendszereinben a DELE és a SIELE nyelvvizsgák letételére.

„Például a spanyol egyetemekre bejutni kívánó külföldi diákoknak B2 szintű spanyol nyelvtudással kell rendelkezniük. Németországban, Hollandiában, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban stb. számos olyan nemzetközi egyetem van, ahol A2, B1 vagy B2 szintű második vagy harmadik nyelvtudás szükséges az alap-, mester- vagy doktori képzéshez. A spanyol egyetemek és Spanyolország továbbra is a legnépszerűbb célpont a külföldi hallgatók számára az európai ösztöndíjprogramok, például az Erasmus-program keretében” – magyarázza.

Luis Ángel Macías Amigo szerint az angol mellett a spanyolt is egyre inkább lingua francaként használják. „A világ GDP-jének 6,9%-át azokban az országokban állítják elő, ahol a spanyol hivatalos nyelv. A spanyol nyelvű közösség vásárlóereje ráadásul a világ GDP-jének 9%-át teszi ki. A spanyol sokoldalú, kevés belső különbséggel rendelkező nyelv, amely megkönnyíti a kereskedelmet egy olyan 21 országból álló, közel 500 millió lakosú piacon, ahol a spanyol a hivatalos nyelv.  Az egyre inkább globalizált világban és gazdaságokban a hatékony idegennyelv-tanulás és -kompetencia a munkaerőpiacon az egyik legkeresettebb alapkészség, a digitális kompetenciával és más készségekkel együtt. Spanyolul tudni azt jelenti, hogy közel 600 millió emberrel tudunk kapcsolatba lépni és kereskedelmi kapcsolatokat létesíteni velük” - magyarázza.

Mozi, könyvtár, zene

A budapesti Cervantes tanulmányi vezetője szerint az online oktatás sok diáknak tette lehetővé, hogy Magyarország egész területéről csatlakozozzon a kurzusaikhoz. De nem az élő vagy online nyelvtanfolyamok jelentik az egyetlen lehetőséget a gyakorlásra. „Klasszikus könyvtári szolgáltatások mellett az intézet rendelkezik elektronikus könyvtárral: nagy mennyiségű digitalizált gyűjteménnyel, e-könyvekkel, podcastokkal, spanyol nyelvű kiadványokkal, magazinokkal és újságokkal várunk mindenkit. Kulturális programjaink egy része, mint a filmvetítések online nézhetők otthonról, illetve a madridi központ szinte minden kulturális programját az egész világon online lehet követni” – mondja.

A Cervantes Intézet rendszeresen szervez filmvetítéseket mind saját székhelyén, mind más intézményekkel együttműködve, nemcsak Budapesten, hanem más városokban is, például Szegeden. „A spanyol nyelv kedvelői számára ideális találkozási pontot jelentenek az intézetünk által szervezett kulturális rendezvények, amelyek a spanyol anyanyelvűeket és a magyarokat, illetve a más nemzetiségű lakosokat egyaránt összehozzák zenei koncertek, irodalmi felolvasások, kiállítások, vitafórumok keretében, a legkülönbözőbb témákban, mint például tudomány, művészet, gazdaság vagy akár sportok, mint a foci. Mindig azon vagyunk, hogy az összes spanyol nyelvű ország kulturális termékeit mutathassuk be.  Könyvtárunk szeretettel vár mindenkit, aki a könyvek világának legújabb fejleményeiről szeretnének tájékozódni. Itteni csapatunk arra törekszik, hogy minden évben frissítse gyűjteményünket a spanyol nyelven megjelent újdonságokkal” – magyarázza a tanulmányi vezető.