Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Több mint 15 év pedagógusképzésben szerzett gyakorlat, lassan tízéves közoktatási tapasztalat és néhány év hazai és külföldi oktatási/felnőttképzési portfóliókkal való munka után úgy látom, hogy még a pedagógusok egy része sincs teljesen tisztában probléma mibenlétével.
El kell különítenünk az életpályamodell és a portfólió oktatáspolitikai, illetve szakmai-pedagógiai oldalát. A hazai közoktatást-köznevelést az elmúlt huszonöt évben, akárcsak napjainkban, a folyamatos oktatáspolitikai változás – Báthory Zoltán találó megnevezésével: maratoni reform – jellemzi.
A reformok kiterjedtek az intézmények szervezeti oldalára (például önkormányzati, állami, egyházi, illetve magánfenntartók, önálló iskolai vagy központosított gazdálkodás, iskolában megszervezett szakmai gyakorlat vagy duális jellegű szakképzés és így tovább) és a bennük folyó pedagógiai munkára egyaránt (például Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, illetve helyi tantervek lazább vagy szigorúbb szabályozásai, pedagógusi önállóság versus központilag meghatározott tartalmak és módszerek, minőségbiztosítás és minőségellenőrzés, a kimeneti követelmények mint alapműveltségi vizsga, az érettségi vagy a szakmai vizsgák változásai, hogy csak néhányat említsek). A reformáló buzgalom fenti példáit ki-ki saját, illetve családi tapasztalatainak, politikai nézeteinek és vérmérsékletének megfelelően ki tudja egészíteni, hiszen hazánk aktív korú népességében nem sokan vannak, akiket valamilyen iskolai reform így vagy úgy ne érintett volna vagy érintene.
Stiller Ákos
Az életpályamodellről az oktatáspolitika és a pedagógustársadalom már a 90-es évek végén elkezdett beszélni. Úgy tűnt, hogy e modell szükséges voltában minden politikai irányzat egyet tud érteni, hiszen látható volt, hogy alulfizetett, a pályán karrierlehetőséget nem látó pedagógusokkal lehetetlen az oktatáspolitika mindenkori céljait elérni. Az azóta eltelt tizenöt évben lélekben minden bizonnyal valamennyi pedagógus várta az életpályamodell bevezetését, ám az ország gazdasági helyzetének ismeretében vajmi kevesen hitték, hogy lesz olyan kormány, amely valóban be is fogja vezetni. A szakszervezetek, a különböző pedagógusszervezetek és -egyesületek még a rendeletek néhány évvel ezelőtti megjelenésekor sem igazán hitték el, hogy az életpályamodell (mint célképzet) tényleg valósággá lehet, mert tapasztalhatták, hogy a jelenlegi politika bármilyen rendelkezést bármikor megváltoztathat, és ezt nemritkán meg is teszi.
Az ország anyagi helyzete folytán a modellel összefüggő béremelés sem olyan mértékű volt, mint az eredeti tervezetben (ez is hátrányosan érintette a többszakos, szakvizsgával rendelkező, kiemelten jó munkát végző, és hosszabb szakmai pályát a hátuk mögött tudó pedagógusokat). A pedagógusok már 2013 szeptemberében sérelmezték, hogy a pályakezdők kivételével mindenki ugyanabba a kategóriába (Pedagógus I.) került, és a néhány éven belül nyugdíjba vonulók kinevezésére ráírták, hogy nekik már nem szükséges részt venniük az életpályamodellben leírt minősítési eljárásban. E korántsem a teljesség igényével fölsorolt példákból is látszik, hogy az asztalra sok mindent letevő és aktív pedagógusok körében egyre nőtt az elégedetlenség.
Fokozta ezt az Oktatási Hivatal honlapján megjelent útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez, amely részletesen és átláthatóan leírja az életpályamodellel kapcsolatos minősítési rendszert, a pedagógusoktól elvárt kompetenciákat és a rendszer egyik elemét, a pedagógusok által készítendő portfóliót. A szabályozás lehetővé teszi, hogy a legalább 14 éve a pályán lévő és szakvizsgával rendelkező pedagógusok könnyített eljárás keretében szerezzék meg a minősítést; ez gyakorlatilag egy egyszerűsített portfólióváltozat feltöltését jelenti. Ezzel párhuzamosan egy TÁMOP projekt keretében kiképezték az első tanfelügyelőket, és elkezdődött az önként jelentkező pedagógusok közül a portfóliókat minősítők kiválasztása.
Sajnos sok kiváló pedagógus nem rendelkezik szakvizsgával, mert szakmai pályafutásán belül másra helyezte a hangsúlyt, például a tankönyvírásra, tananyagfejlesztésre vagy hallgatójelöltek mentorálására, így ők nem élhetnek az egyszerűsített eljárás adta előnyökkel, ami az egy évvel korábbi béremelést és a kisebb terjedelmű portfóliót jelentené.
A portfólió egy olyan strukturált dokumentumgyűjtemény, amely képet ad készítőjének a pedagógiai munka egy-egy területén meglévő tudásáról, képességeiről és gyakorlati tapasztalatairól. A portfóliómódszert évtizedek óta alkalmazzák a világ különböző országaiban alternatív értékelési módszerként. A portfóliómódszert hazánkban csaknem egy évtizede használjuk sikeresen a felsőoktatásban és a pedagógusképzésben; több helyütt a közoktatásban és az óvodákban is alkalmazzák, igaz, gyakran nem portfólió, hanem valamilyen dosszié néven. A portfóliók fontos eleme a reflexió, azaz a rákérdezés a mindennapi cselekvésekre, rutinokra, lehetővé téve az elmélet és a gyakorlat, a szándék és a megvalósulás, az elvek és a mindennapok közötti hidak megépítését. Vállalva a népszerűtlen kijelentés kockázatát, állítom, hogy az elektronikus portfólióra vonatkozó rész az Oktatási Hivatal anyagában szakmailag átgondolt, jól kidolgozott, és alapját képezheti egy a jövőben működtethető rendszernek.
Aligha vitatja bárki is, hogy van jó autószerelő és rossz autószerelő, van hatékony ügyintéző és körülményes ügyintéző, van jó orvos, és van kevésbé odafigyelő; nincsen ez másképp a kőfaragókkal és balett-táncosokkal sem – vajon miért lennének ez alól a pedagógusok kivételek?
Sajnálatos, hogy arról egyáltalán nem szólnak a híradások, mennyire felelnek meg az anyagban megfogalmazott kompetenciák a 21. század elvárásainak. Nem hiszem, hogy sok szülő vagy nagyszülő ellenezné, hogy a gyermekeit/unokáit tanító pedagógusok többek között a következő kompetenciákkal rendelkezzenek: alkalmazzanak a szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő, változatos oktatási módszereket, taneszközöket; a tanórákat a céloknak megfelelően, logikusan építsék fel; pozitív visszajelzésekre épülő, bizalomteljes légkört alakítsanak ki, amelyben minden tanuló hibázhat, és mindenkinek lehetősége van a javításra; a tanulók személyiségét nem statikusan, hanem fejlődésében szemléljék; ösztönözzék a tanulók közötti kommunikációt, véleménycserét, fejlesszék a tanulók vitakultúráját; visszajelzéseik, értékeléseik világosak, egyértelműek, tárgyszerűek legyenek; és bármely partnerrel folytatott kommunikációjukat kölcsönösség és a konstruktivitás jellemezze.
Fazekas István
Az elektronikus portfólióba, a minősítő eljárásban részt venni kívánó vagy részt venni köteles pedagógusoknak személyes adataikon, a teljesített továbbképzéseken, a szakmai életúton és terveken, a szakmához kapcsolódó tudományos vagy művészeti tevékenységen kívül fel kell tölteniük egy csoportprofilt, azaz a megadott szempontok szerint jellemezniük kell egy tanulócsoportot. Ezen túlmenően el kell készíteniük egy tematikus tervet hozzávetőleg 10-15 tanórához egy adott témában, ki kell dolgozniuk tíz óravázlatot, és mellékelniük kell a megvalósítás dokumentumait, részletesen elemezniük egy tanulócsoport valamely dolgozatát, le kell írniuk egy tanuló egyéni fejlesztési tervét és az osztályfőnöki feladatkörrel kapcsolatos tevékenységet, és mindezeket reflektálniuk kell.
Való igaz, a feladat nem könnyű, de nem is végrehajthatatlan. A pedagógusok valóban nem készültek fel arra, hogy pályájuk minden lépését folyamatosan dokumentálják, s ezt a dokumentációt majd valamikor, ha szükség lesz rá, elővegyék. Valóban nem nagyon lehet a régi óravázlatokat felhasználni, mert hiába őriztük meg azokat, már nem élnek annyira elevenen bennünk, hogy reflektálni tudjuk őket, ám egy rutinos és jól képzett pedagógusnak nem okozhat gondot a fenti előírások teljesítése – ha van rá elegendő ideje.
A portfóliót munka mellett hat hónap alatt javasolják elkészíteni a munkaanyag szerzői, azaz erre – az egyszerűsített eljárásban résztvevőkön kívül – mindenkinek lesz ennyi ideje. Többször felmerült a kérdés, hogy miért nem felmenő rendszerben, tehát először a fiatal pedagógusoknál vezették be a rendszert. Ám ha belegondolunk, lényegében ez sem változtatna a helyzeten, hiszen egy ekkora rendszert megmozgató változás esetében óhatatlan, hogy egyes csoportok számára hátrányosabb következményei legyenek. Természetesen az oktatáspolitika sokkal ügyesebben is kezelhette volna a kérdést (ami nem rótt volna nagyobb terhet a költségvetésre). Mindazonáltal mindenképp szükséges volt az életpályamodell bevezetése – az oktatáspolitikai intézkedések politikai szimpátiáktól függően (vagy azoktól függetlenül) minősíthetők rossznak, szerencsétlennek vagy ügyetlennek, de – bárkinek is lesz módjában erről dönteni – a szakmai anyagot „a fürdővízzel együtt” kiönteni súlyos hiba lenne.
A szerző a Kodolányi János Főiskola Kulturális Tanulmányok Tanszékének és Pedagógia Tanszékének oktatója, a budapesti Mechatronikai Szakközépiskola igazgatóhelyettese, az Universität Wien óraadó oktatója.
