Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Népszava úgy tudja, a kormány azt tervezi, hogy az iskolák a jövőben kétféle tankönyv közül választhatnak majd: egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletű kiadvány közül.

A lap azt írja, a közeljövőben kezdik el kidolgozni az új Nemzeti alaptantervnek (NAT) megfelelő tankönyveket.
Noha a NAT nem szabályozza a tankönyveket, az abban megfogalmazottak irányt mutatnak a tankönyvíróknak és szerkesztőknek, a tanítási segédletek, eszközök készítőinek.
Államosított tankönyvpiac: az államtitkár szerint a tanárok így is szabadon választhatnak tankönyvet
"A pedagógusok szabad tankönyvválasztáshoz való joga az állam által garantált" - ismételte el sokadszorra Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki szerint a tankönyvek fejlesztésében a pedagógusok, a tanulók és a szülők is "érdemben vettek részt".
A Népszava úgy tudja, a kormány elképzelésében kétféle tankönyv szerepel: egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletű, ezekből lehet majd „válogatni”.
Visszavágnak a tankönyvkiadók: pert indítanak az Oktatási Hivatal ellen
Pert indít az Oktatási Hivatal ellen öt magánkézben lévő tankönyvkiadó, miután több tankönyvük esetében elutasították hosszabbítási kérelmüket - adta hírül az ATV. A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete szerint mindent szabályosan csináltak. Úgy vélik, az engedélyt nem a tankönyvek minősége miatt tagadták meg tőlük, hanem azért, mert nem állami kiadókról van szó.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.