Tévedésből, egy Facebook-profil miatt verte össze iskolatársát egy diák

Egy hamis Facebook-profil miatt verte össze iskolatársát egy 18 éves diák Komáromban. Csak később derült ki, rossz emberen vett revánsot.

  • Eduline
pixabay.com

Egy 18 éves diák, T.P. kedden berontott az iskola tanműhelyébe, minden előzmény nélkül belemarkolt a széken ülő iskolatárs hajába és felemelte, majd ráfogott a nyakára és egy lendülettel a falhoz lökte. Többször bele is rúgott, ütött iskolatársába – írta a hvg.hu.

Korábban a tanároknak is feltűnt a két iskolás közötti feszültség, egyikük osztályfőnöke akkor értesítette a rendőrséget, amikor diákja november 5-én már nem mert bemenni az iskolába a korábbi fenyegetések és bántalmazások miatt.

Nyomozás közben kiderült, hogy a bántalmazó azt hitte, "ellenfele" készítette azt a hamis Facebook-profilt, amelyről több tanulónak, köztük neki is fenyegető üzeneteket küldött. Ezért állt bosszút a sértetten. Később azonban kisült, hogy a gyanúsított rossz személyen vezette le dühét, az üzeneteket ugyanis nem ő, hanem egy másik iskolatársuk küldte neki a közösségi oldalon.

Hozzászólások