Ennyivel Izaurát is lehetne tanítani az iskolákban?

Nyirő Lajos mellett Izaura is bekerülhetne a Nemzeti Alaptantervbe, hiszen őt is sokan szívesen látnák benne, de ez a...

  • Eduline
Tovább folytatódik a kötelező és ajánlott olvasmányok listájáról
Bánkuti András

Nyirő Lajos mellett Izaura is bekerülhetne a Nemzeti Alaptantervbe, hiszen őt is sokan szívesen látnák benne, de ez a szempont butaság – mondta Parti Nagy Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az író szerint Nyirő nem irodalmi munkássága miatt vált a múlt héten nyilvánosságra hozott NAT részévé, hanem azért, mert azt akarták, hogy bekerüljön.

Az új alaptanterv irodalmi részét éles hangon kritiázálta a Magyartanárok Egylete is, korábbi közleményükben azt írták, elfogadhatatlannak tartják, hogy "politikai nyomásra olyan szerzők kerüljenek bele a Nemzeti alaptantervbe, akiknek az értékelésében viszonylagos tudományos konszenzus sincs".

Hozzátették: Szabó Dezsőt, Nyirő Józsefet és Wass Albertet erdélyi származásukon kívül "csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze", az erdélyi irodalom Tamási Áron, Dsida Jenő, Székely János és Sütő András alkotásai révén a fenti szerzők nélkül is jelen van az iskolai tantervekben.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu