Most kiderül, jók vagytok-e irodalomból - kétperces teszt

Ki írta a Diadalének vagy a Késő vágy című verset?

  • Eduline
Shutterstock

Ezúttal egy irodalmi teszttel tehetitek próbára műveltségeteket. Tíz vers címét kapjátok meg, ezekről kell eldöntenetek, hogy melyik magyar költő írta.

Ha jobban mennek az évszámok, akkor ezt a tesztet próbáljátok ki, ha pedig az általános műveltségeteket tennétek próbára, akkor kattintsatok ide.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Ezeken a szakokon jóval több ponttal bejutni fizetősre, mint állami ösztöndíjasra

Több, mint dupla annyi pontra is szükségük volt azoknak, akik az ELTE néderlandisztika képzésére, az SZTE mezőgazdasági mérnökire vagy a Tomori Pál Főiskola gazdálkodási és menedzsment alapszakjára akartak bekerülni. Míg a képzéseken nappali tagozaton az állami ösztöndíjas képzésekre egy erős hármas érettségivel is be lehetett jutni, addig önköltségesen szinte színötös érettségi és pluszpontok is kellettek a felvételhez.