Lázár: A tanárok felelőssége a rossz PISA-eredmény

A miniszter szerint a kormánytól független, hogy mit kell megtanítani matematikából.

  • Eduline
MTI

Lázár János a csütörtöki Kormányinfón kitért a nagy port kavart PISA-felmérés eredményeire is. Úgy látja, hogy nincs gond az oktatásra fordított összegekkel, a kormány pedig megadta a közoktatás 2013-ban megkezdett átalakításával a kereteket.

Úgy véli, mivel nem Balog Zoltán miniszter vagy Palkovics László államtitkár áll az iskolai katedrán, ezért nem lehet őket személyesen felelősségre vonni, hogy a diákok mit nem tudnak. A tananyagot a tanároknak kell megtöltenie érdemi tartalommal, így a felelősség rájuk nehezedik. Hozzátette, hogy nem a pedagógusokon kívánják számonkérni az eredményt.

A kormány egy oktatási kerekasztalon szeretné megvitatni a PISA-felmérés eredményét, ebbe bevonnák a pedagógusokat is.

Hatalmas bullshittel magyarázzák a PISA romló eredményeit

A mérés változott, emiatt ekkora a visszaesés a diákok teljesítményében - írja az Oktatási Hivatal. Ahogy az egész magyar sajtó zengi, tovább zuhant a hat éves Fidesz-KDNP kormányzás alatt a magyar diákok teljesítménye az értő olvasás és a természettudományos ismeretek terén, egyedül a matematika tartotta magát az egyébként sem túl magas értéken 2012 óta.

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.