Nagy fordulat jön, lecserélik a cirill betűs írást, jön a latin ábécé

Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pénteken elrendelte, hogy 2025-ig a latin ábécével váltsák fel a cirill betűs írást az országban.

  • MTI
Pixabay

A lépés szerinte hozzájárul a közép-ázsiai ország modernizációjához. Az elnöki rendelet alapján Kazahsztánban néhány éven belül bevezetnek egy 32 latin betűből álló ábécét. Ennek eredményeként az ország nevét hivatalosan Qazaqstannak fogják majd írni.

A kazahot eredetileg az arab írás egy módosított verziójával írták, amelyet hivatalosan 1927-ig használtak. Ekkor váltottak a latin ábécére, amelynek helyét a cirill vette át 1940-ben. A kazah nyelv hangjait jelenleg 42 betűvel jelölik, amelyből 33 a cirill ábécéből származik.

Nazarbajev áprilisban körvonalazta a reformot, és bejelentette, hogy egyetemi oktatókkal, illetve a civil társadalom képviselőivel folytatott egyeztetés után 2017 végén előterjesztik az új írásmódot. Sokan csalódottan vették tudomásul a lépést, amely a hatóságok szerint hozzájárul majd a helyi gazdaság fejlődésének felgyorsításához.

A latin ábécét "a világ országainak mintegy 70 százalékában használják, ami elengedhetetlen kommunikációs eszközzé tette azt, főként a technológia, az üzleti élet, a tudomány és az oktatás terén" - magyarázta a kazah külügyminisztérium.

Az öt közép-ázsiai ország közül Kazahsztánban a legjelentősebb az orosz diaszpóra. Az orosz hivatalos nyelv az országban, amelyet az elnök gyakran használ beszédei során.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.