Akár egymillió forintot is nyerhetnek AI-ötleteikkel a BME hallgatói
Minden olyan eredeti ötletet várnak, amely AI-ügynökök alkalmazásával újragondolhatja vagy hatékonyabbá teheti a pénzügyi szolgáltatásokat.
Ugyanazt a feladatot mesterséges intelligencia nélkül, egy AI-val, majd több különböző AI-eszközzel is elkészítették a pedagógusok a Polgár Judit Világsakkfesztiválon.
A mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepével és a kritikai gondolkodás fontosságával is foglalkoztak a 12. Polgár Judit Világsakkfesztiválon, amelyet szeptember 26-án rendeztek meg a Magyar Nemzeti Galériában.
A rendezvényen Gyarmathy Éva pszichológus „Sakkpalota, generatív AI és a kritikai gondolkodás a tanításban” címmel tartott workshopot a Sakkpalota referenciaiskoláinak pedagógusai számára. A résztvevők ugyanazt a tanítási feladatot először mesterséges intelligencia nélkül, majd egy AI, végül több különböző AI-eszköz segítségével készítették el.
A programon részt vett Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter is, aki Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy a több AI-t használó tanári csoportok gyorsabban végeztek a feladattal, ugyanakkor a mesterséges intelligencia egyik esetben sem adott hibátlan eredményt, ezért a pedagógusoknak korrigálniuk kellett. A tárcavezető azt is kiemelte, hogy az AI nélkül elkészített feladat sokkal inkább fizikai jellegű volt, jobban használta a teret és a testet.
A workshop hivatalos leírása szerint a gyakorlat egyik központi kérdése az volt, hogy ha a mesterséges intelligencia akár pillanatok alatt képes oktatási tartalmakat létrehozni, hogyan változik meg a pedagógus szerepe: elfogadja, javítja vagy továbbfejleszti az AI által készített anyagokat, vagy egészen más kérdéseket kell megtanulnia feltenni.
Ugyanígy büszke vagyok a pedagógusainkra, hiszen most is találkoztam egy olyan csoportjukkal, akik velem együtt azt vallják, hogy a megújuló oktatás egyik legfontosabb célja, hogy a gyermekek ne csupán ismereteket sajátítsanak el, hanem megtanuljanak kérdezni, összefüggéseket felismerni, önállóan és kritikusan gondolkodni és kreatívan problémákat megoldani. Olyan tudást kell adnunk nekik, amely segít eligazodni a folyamatosan változó világban, és képessé teszi őket arra, hogy egész életükben nyitottak maradjanak a tanulásra.
- írta a miniszter, aki a fesztiválon találkozott Rubik Ernővel, a Rubik-kocka feltalálójával is.
A jövő oktatásának egyik legfontosabb feladata, hogy megőrizzük és erősítsük a gyermekek természetes kíváncsiságát, és megmutassuk nekik: tanulni nemcsak szükséges, hanem izgalmas felfedezés is
- zárta a posztot.
Alapjaiban alakíthatja át az oktatást az AI
A mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepe egyre aktuálisabb kérdés, hiszen az AI térnyerése a tanulás és a tanítás mellett a számonkérés hagyományos formáit is alapjaiban alakíthatja át. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Kovács Csaba szerint például az AI térnyerése miatt az is kérdésessé válhat, hogy a jövőben milyen szerepe lesz a szakdolgozatnak, és hogyan lehet hitelesen mérni a hallgatók önálló tudását.
Azt, hogy az AI egyre nagyobb szerepet kap a diákok mindennapjaiban, a 2025-ös PISA eredményei is jól mutatják: az adatok szerint a magyar diákok 29 százaléka használ mesterséges intelligenciát egy írásbeli feladat első változatának elkészítéséhez. Lannert Judit az eredmények ismertetésekor arról beszélt, hogy nem tartja jó iránynak, ha az AI a diákok helyett végzi el a munkát, és azt is bejelentette, hogy a tárca hamarosan társadalmi egyeztetésre bocsát egy mesterségesintelligencia-stratégiát.
Minden olyan eredeti ötletet várnak, amely AI-ügynökök alkalmazásával újragondolhatja vagy hatékonyabbá teheti a pénzügyi szolgáltatásokat.
Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Az egyébként matektanárként és közgazdászként ismert Balogh Tamás Lászlót az Észak-Budapesti Tankerületi Központot vezette volna.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.
Már az adventi időszak kezdete előtt elindul az ünnepi szezon a fővárosban.