Lannert Judit: Útjára indítjuk az országos pedagógus-kérdőívünket

A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.

Lannert Judit csütörtökön arról tájékoztatott a közösségi oldalán, hogy a szakpolitikai munkával párhuzamosan zajlik a társadalmi párbeszéd is.

Az oktatási és gyermekügyi miniszter korábban bejelentette, hogy év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája, és új Nemzeti alaptantervet dolgoznak ki, az átalakításba bevonják a diákokat, az oktatásban dolgozókat, szülői szervezeteket, illetve a szakmai érdekképviseletet is.

Az oktatás jövőjét nem az érintettek feje fölött, hanem velük együtt szeretnénk alakítani. Ezért kérdezünk, hallgatunk meg különböző nézőpontokat, és visszük tovább a tapasztalatokat a szakmai munkába és a döntés-előkészítésbe

– írta Lannert Judit.

A minisztérium már korábban megkezdte az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának átalakítását, ezzel kapcsolatban most a bölcsődék, óvodák és szakszolgálatok munkatársait kérdezték kérdőívben a tapasztalataikról, míg az óvodapedagógusokkal és a szülőkkel személyes workshopon konzultáltak.

Lannert tájékoztatott: útjára indítják az országos pedagógus-kérdőívüket, amelyben arra kíváncsiak, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra – ígéret szerint a beérkező válaszokra építik majd a következő regionális szakmai fórumok témáit is. A szakképzési stratégia átalakításának részeként létrehoztak egy 13 állomásos Szakképzési Párbeszédet, a felsőoktatásban pedig minden oktatónak, hallgatónak és támogató szakembernek megküldtek egy kérdőívet, amely többek között az intézményi autonómiára, a képzések minőségére, az oktatói életpályára, a finanszírozásra, a digitalizációra és a hallgatói szolgáltatásokra kérdez rá. A felmérésre néhány nap alatt 10 ezer válasz érkezett.

Az oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, mindeközben zajlik a Gyermekek és diákok hangja projektnap. Eddig 345 intézményből érkeztek hozzájuk alkotások a diákoktól arról, milyen számukra a jó óvoda és iskola, mire jó a tanulás, hogyan szeretnének tanulni, mozogni, pihenni és közösségben lenni.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.