PDSZ a NOKS-dolgozók béréről: legalább 25 százalékos emelést tartunk szükségesnek

A szervezet szerint ez csak az első lépés lenne, hosszú távon nagyobb mértékű béremelést szorgalmaznak.

Szombaton nyílt levelet tett közzé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a NOKS- és egyéb munkakörökben dolgozók béremeléséről, amelyet Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek címzett.

Lannert Judit a nyílt levelet követően, hétfő reggel a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján közölte, hogy hamarosan megemelik a nevelést és oktatást segítő dolgozók bérét, a bejelentést Magyar Péter miniszterelnök megerősítette.

A szakszervezet szerint első lépésként legalább 25 százalékos emelésre lenne szükség, amelyet a Tisza a programjában egyébként már megígért a nem pedagógus dolgozóknak. A PDSZ úgy gondolja, ezt később további, kiszámítható bérrendezésnek kellene követnie.

Mint írják, ennek a munkavállalói körnek a helyzete régóta tarthatatlan, miközben nélkülük az intézmények napi működése sem biztosítható, a bérek rendezetlensége és az ebből fakadó egzisztenciális bizonytalanság egyre nagyobb feszültséget okoz és egyre nehezebbé teszi a megfelelő munkaerő megtartását és pótlását.

Arra kérjük Miniszter Asszonyt, hogy most már határozott és tényleges eszközökkel gyakoroljon nyomást a Pénzügyminisztériumra annak érdekében, hogy legalább a béremelés első lépcsőjéhez szükséges forrásokat biztosítsák

– írják.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.