PDSZ: átalakításokat ígér a minisztérium a szakképzésben

Augusztus 18-án újabb egyeztetést tartottak a szakképzés helyzetéről, amelyen Naderi Zsuzsanna, szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár, valamint a minisztérium jogi és szakképzési területének képviselői is részt vettek.

A szakmai szervezetek közül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mellett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Civil Közoktatási Platform (CKP), valamint a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) képviselői vettek részt a megbeszélésen.

Az egyeztetésen elsősorban azokat a szakmai észrevételeket vették sorra, amelyeket a szervezetek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott, szakképzést érintő törvény- és rendelettervezetekhez nyújtottak be.

Az oktatók is beleszólhatnának a főigazgatói pályázatok véleményezésébe

A PDSZ beszámolója szerint az egyeztetésen egyelőre egyetlen konkrét változtatás körvonalazódott. A tervek szerint a jövőben a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatainak véleményezésébe az oktatói testületeket is bevonnák.

Mint ahogyan arról a PDSZ beszámolt, a véleményezés egy, a minisztérium által meghatározott, egységes pontozási rendszer alapján történhetne. A szakszervezet szerint ez erősítheti az oktatói testületek szakmai szerepét, ugyanakkor egyelőre nem ismert, pontosan hogyan működne a pontozás, illetve mekkora súlya lenne az oktatók véleményének a főigazgatók kiválasztásakor.

A PDSZ által felvetett többi kérdésben ugyanakkor nem született konkrét döntés, egyúttal kiderült: a minisztérium tavaszig kért időt, és azt ígérte, hogy átvilágítják a szakképzési centrumok és a vizsgaközpontok működését is.

Emellett továbbra is nyitott kérdés maradt a tagintézmények vezetőinek munkáltatói jogköre. A PDSZ arra szeretett volna választ kapni, hogy a szakképzésben működő tagintézmények vezetői miért nem rendelkeznek a köznevelési intézmények igazgatóihoz hasonló munkáltatói jogkörökkel, erre azonban állításuk szerint az egyeztetésen sem kaptak érdemi választ.

Külön egyeztethetnek az érettségiről és a vizsgáztatás problémáiról

A minisztérium ugyanakkor a PDSZ szerint jelezte, hogy folytatná a szakmai szervezetekkel való rendszeres egyeztetéseket, és több problémás területet külön-külön tárgyalhatnak majd. Ilyen lehet

  • az érettségi és az érettségi időszak kérdése,
  • a különböző képzési formák közötti átjárhatóság,
  • valamint a vizsgaközpontok működése és a vizsgaszervezés.

A tervek szerint ezekben a témákban először bekérnék a szakmai szervezetek véleményét, majd tematikus egyeztetéseket tartanának.

A PDSZ összességében úgy értékelte a keddi megbeszélést, hogy az ugyan „nem hozott áttörést”, de fontosnak tartják, hogy a szakképzésben dolgozók által jelzett problémák továbbra is napirenden maradjanak. A szakszervezet azt is jelezte, hogy amennyiben ezek rendezéséhez jogszabály-módosításokra lesz szükség, konkrét javaslatokat is benyújtanak.

Heti 20 órában maximalizálná a kötelező óraszámot a Pedagógusok Szakszervezete a szakképzésben

A szakképzésben dolgozók közalkalmazotti jogállásának visszaállítását, a tanítási évre vetített munkaidőkeret megszüntetését és átláthatóbb bérrendszer kialakítását is sürgeti a Pedagógusok Szakszervezetének szakképzési és felnőttképzési tagozata. A szervezet egy 24 pontból álló javaslatcsomagban foglalta össze azokat a problémákat, amelyek szerintük azonnali intézkedést igényelnek a szakképzésben.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.