Maruzsa Zoltán: a tanárok 81 százaléka egyetért a mobiltelefon-használat iskolai korlátozásával

A pedagógusok tapasztalatai szerint a diákok jobban figyelnek az órákon, amióta nem használhatják a telefonjukat az iskolában.

A köznevelési államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kutatások, köztük az OECD megállapításai szerint a túlzott mobiltelefon-használat rontja a koncentrációt, zavarja az órai figyelmet, és negatívan hat a tanulási eredményekre. Felidézte, hogy még 2024-ben korlátozták a magyar köznevelésben a mobiltelefonok iskolai használatát.

Mint mondta, legfrisseb kérdőíves felmérésükben 16 ezer pedagógus vett részt, amely szerint a pedagógusok 81 százaléka egyetért a mobiltelefon-használat iskolai korlátozásával, és csak 8 százalék ellenzi.

„A pedagógusok tapasztalatai szerint a diákok jobban figyelnek, könnyebben bevonhatók az órába, nyugodtabb a tanulási környezet, és hatékonyabbá válik az oktatás. Vagyis a telefonok háttérbe szorításával több tér jut a valódi iskolai jelenlétnek, a tanulásnak, a koncentrációnak és a személyes kapcsolatoknak is” – mondta Maruzsa Zoltán.

Így telt a diákok első éve telefon nélkül

Már bővel eltelt az idő a 2024-es iskolai mobiltilalom óta, és kiderült, hogy a diákok többsége túlélte a „digitális detoxot” – de nem mindenki örömmel. Bár a jegyek javultak és a diákok a szünetekben többet beszélgetnek egymással, a szabályok kreatív kijátszása, a hiányérzet és a bizonytalanság új problémákat vetett fel.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.