A kormányközeli Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, Téglásy Kristóf szerint a pedagógus-továbbképzésnek a drogprevenció mellett ki kellene terjednie az egészségfejlesztés, a mentálhigiéné, valamint a reziliencia erősítésének módszereire is.
A DKI oldalán megjelent írás szerint a pedagógustársadalom vállán ma olyan felelősség nyugszik, amely messze túlmutat a tananyag átadásán. Az iskola sok esetben az első olyan intézmény, ahol egy fiatal segítséget kaphat, ezért ebben a rendszerben a drogprevenciónak alapvető kompetenciának kellene lennie. Azonban, mint Téglásy Kristóf írja, ez a pedagógus-továbbképzésben gyakran perifériára szorul.
Újra mehetnek civilek drogprevenciós előadásokat tartani az iskolákba
A stratégiai igazgató azt írja, ma Magyarországon a fiatalok átlagosan 14 éves korukban próbálnak ki először kábítószert, de gyakran már korábban is találkoznak a gyerekek droggal. A pszichoaktív szerekhez való hozzáférés pedig könnyebb, mint valaha.
„Nemcsak a klasszikus kábítószerekről van szó, hanem designer drogokról, vényköteles gyógyszerekkel való visszaélésről, energiaital- és alkoholfüggőségről, sőt az online térben terjedő, sokszor ártalmatlannak beállított »trendekről«” – írja Téglásy.
Hozzáteszi, hogy a tanár az, aki nap mint nap látja a gyerekeket, aki szerinte észreveszi a hirtelen hangulatingadozást, teljesítményromlást, motivációvesztést, szélsőséges viselkedésváltozást. Azonban kérdés, hogy felismeri-e, hogy ezek mögött szerhasználat is állhat, illetve tudja, mit kell tenni?
Továbbá arra is kérik az iskolákat, hogy a szülői értekezleteken hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy figyeljenek a gyerekek esetleges kábítószer fogyasztására és beszélgessenek velük a témáról.
Téglásy szerint a drogprevenció szerepe a pedagógus-továbbképzésben kulcsfontosságú: „Nem arról van szó, hogy a tanároknak rendőrré vagy addiktológussá kellene válniuk. Sokkal inkább arról, hogy legyenek tisztában a leggyakoribb szerek hatásaival, a korai figyelmeztető jelekkel és a megfelelő intézményi lépésekkel. A tudás biztonságot ad: csökkenti a pánikot, a túlreagálást és a bagatellizálást is. Egy felkészült pedagógus nem vádaskodik, hanem kérdez. Nem megbélyegez, hanem párbeszédet kezdeményez.”
„Ha a tanár nem tudja, mit tehet, inkább nem tesz semmit – ez azonban a legrosszabb forgatókönyv” – jelenti ki.
A prevenciót azonban csak kríziskezelésnek, hanem szemléletformálásnak gondolja: úgy gondolja, a pedagógus-továbbképzésnek ki kellene terjednie az egészségfejlesztés, a mentálhigiéné, valamint a reziliencia erősítésének módszereire is.
Téglásy hangsúlyozta, a drogprevenció alatt nem a moralizáló prédikációt érti, hanem helyzetgyakorlatokat, kortárssegítő programokat, projektalapú feldolgozást. A pedagógusnak pedig tudnia kell, hogyan vezessen osztálybeszélgetést kényes témákról, és hogyan reagáljon provokatív kérdésekre.
Hozzátette, hogy a kérdés társadalmi szinten is jelentős, hiszen gyakran az iskola az egyetlen hely, ahol egy instabil családi háttérrel rendelkező fiatal rendszeres figyelmet kap. Ha itt nincs megfelelő prevenció, a problémák észrevétlenül mélyülnek.
„Ehhez azonban intézményi támogatás, világos protokoll és folyamatos szakmai háttér szükséges. Nem várható el, hogy a tanár egyedül birkózzon meg egy komplex addiktológiai helyzettel.”
Téglásy végül megjegyezte, hogy a drogprevenció beemelése a pedagógus továbbképzés középpontjába nem adminisztratív teher, hanem befektetés a fiatalok egészségébe, a családok biztonságába és a társadalom jövőjébe.
