Ezt ígéri a pedagógusoknak a Tisza: béremelés, szakmai önállóság, pedagógusjóllét-program

Hétvégén jelent meg a Tisza Párt programja, amelynek vállalásai között szerepel többek között az oktatásban dolgozók megbecsülésének és bérének növelése, valamint a felesleges adminisztráció csökkentése is.

A programban leírtak szerint a Tisza növelné az oktatásban dolgozók megbecsülését és bérét, csökkentenék a felesleges adminisztrációt, valamint jelentősen növelnék a pedagóguspálya vonzerejét és megtartóképességét.

Önálló Oktatási Minisztériumot hoznának létre: ennek részeként az iskoláknak és a pedagógusoknak visszaadnák a szakmai önállóságukat, a tankerületeket megszabadítanák a politikai befolyástól. A minisztérium érdemi együttműködést alakítana ki a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, bevonná azokat a döntés-előkészítési és döntéshozatali folyamatokba.

A Tisza Párt 100 ezer forint értékben adna iskolakezdési támogatást a rászorulóknak.

Ezt ígéri a Tisza a pedagógusoknak

  • A szakmai szervezetekkel együttműködve többéves, kiszámítható bérfelzárkóztatást hajtanak végre.
  • 25 százalékkal növelik a nevelést és oktatást segítő dolgozók bérét.
  • Visszacsábítják a pályaelhagyókat, és a pályán tartják a nyugdíjasokat a pedagógushiány mérséklésére.
  • Csökkentik az adminisztratív terheket és a kötelező óraszámot. Átfogó pedagógusjóllét-programot dolgoznak ki.
  • Szemléletformáló kampányt indítanak az oktatás, az oktatásban dolgozók és a pedagógusok jobb megbecsülése érdekében.
  • Országos programot indítanak az iskolapszichológusok, gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok és pedagógiai asszisztensek számának növelésére; a finanszírozást a valós szükségletekhez igazítják.
  • Felülvizsgálják a pedagógusok jogállását.
  • Biztosítják, hogy az óvodában töltött teljes idő alatt felsőfokú végzettségű pedagógus foglalkozzon a gyerekekkel.
Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.