Balatoni Katalin: van elég pedagógus, az utánpótlás is biztosított

A miniszterelnöki biztos szerint nincs pedagógushiány: a nyíregyházi tanévnyitó konferencián arról beszélt, hogy idén kétezerrel több tanár van a pályán, mint tavaly, és az utánpótlás is biztosított.

  • Eduline/MTI

Van elegendő pedagógus Magyarországon, és az utánpótlásuk is biztosított – jelentette ki Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos a nyíregyházi tanévnyitó szakmai konferencián. Hangsúlyozta: idén augusztusban kétezerrel több pedagógus dolgozik a pályán, mint tavaly ilyenkor, és a végleges statisztikai adatok várhatóan még nagyobb növekedést mutatnak majd.

Kevesebb az álláshirdetés, de még mindig 16 ezernél is több tanár hiányozhat az oktatásból

Balatoni szerint a kormány a pedagógusbérek emelését 2031-ig folytatja, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program célja, hogy megerősítse a pedagóguspálya presztízsét.

„A pedagógusok kezében van a jövőnk és a nemzetünk jövője” – fogalmazott.

A politikus a tanév újdonságairól is beszélt: felmenő rendszerben vezetik be a digitális év végi bizonyítványokat, az óvodai alapprogramban megerősítik a mindennapos mozgás és az élőszavas mese szerepét, a nagycsoportosok számára pedig kötelező iskolaelőkészítő foglalkozásokat írnak elő. Az idei tanévben a szünetek hosszabbak lesznek, a tanítás viszont egy héttel tovább tart majd.

Megjelent a hivatalos 2025/2026-os tanév rendje

A középiskolások számára kiterjesztik az ingyenes KRESZ-tanfolyam lehetőségét, már minden 16 év feletti diák élhet vele. A külföldről hazatérő családokat havi 130 ezer forintos támogatással, valamint heti öt órás kiegészítő foglalkozásokkal segítik a beilleszkedésben.

Balatoni Katalin drogprevenciós programokról, új tankönyvekről, valamint az Ökoiskola és Zöld óvoda kezdeményezések folytatásáról is beszélt. A kormány – mint fogalmazott – a stabil, biztonságos köznevelési rendszer kiépítésén dolgozik, amely a fiataloknak is kiszámíthatóságot nyújt.

A konferencián Román István főispán és Kovács Ferenc polgármester is felszólalt, kiemelve a pedagógusok felelősségét és a helyi önkormányzatok szerepét az oktatási intézmények fejlesztésében.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.