Több tízezer forintot bukhattok, ha ennyit hiányoztok az iskolából

Az igazolatlan hiányzás nem marad büntetlenül és akár a gyámhivatal bevonásával is járhat.

  • Székács Linda

Fél évre ideglenesen megvonják a családi pótlékot, ha egy tanköteles korú (16 éven aluli) diák igazolatlan hiányzásainak száma eléri az 50 órát, emellett pedig értesítik a gyámhivatalt is és a diákot védelembe vehetik.

Az illetékes EMMI rendelet szerint ennél is komolyabb "retorzió" éri azokat a diákokat, akik már nem tanköteles korúak - tehát betöltötték a 16. életévüket. Az ő esetükben 30 igazolatlan  - alapfokú művészeti iskolában pedig 10 - hiányzást követően megszűnik a tanulói jogviszony.

A rendelet szerint a tanulót - kiskorú tanuló esetén pedig a szülőt - az intézménynek legalább két alkalommal írásban kell figyelmeztetnie az igazolatlan mulasztás következményeire, vagyis arra, hogy

  • 3 óra igazolatlan hiányzás osztályfőnöki figyelmeztetést és a gyermekjóléti szolgálat bevonását vonja maga után,
  • 21 igazolatlan hiányzás után fegyelmi eljárást.

30 igazolatlan hiányzást követően a nem tabköteles korú diákoktól ahogyan aztmár írtuk is, megválnak az intézmények. A tanköteles tanulók 30 igazolatlan hiányzás után is folytathatják a tanulmányaikat, azonban a szüleiket a hatóságok 5 és 150 ezer forint közötti pénzbírságra büntetik - 50 óra után pedig a családi pótlékot is ideiglenesen megvonják.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.