Ha ennél többet hiányoztatok a tanévben, lehet, hogy osztályozóvizsgát kell tennetek

Mutatjuk az erre vonatkozó szabályokat.

  • Székács Linda

Június 20-án kicsöngetnek az általános és középiskolákból; idén ekkor ér véget a tanév és kezdődik el a nyári szünet.

A pihenés ugyanakkor csak azoknak lehet gondtalan, akik minden tantárgyból teljesítették legalább a minimumot és "kellő" mennyiségű tanítási órán vettek részt. Azoknak ugyanis, akiknek

  • az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen meghaladta a 250 órát,
  • az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában az elméleti tanítási órák húsz százalékát,
  • alapfokú művészeti iskolában a tanítás órák egyharmadát,
  • egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát,

és emiatt a tanévben nyújtott teljesítményük érdemjeggyel nem értékelhető, osztályozóvizsgát kell tenni.

De az erre vonatkozó jogszabály szerint azok a tanulók is tehetnek osztályozóvizsgát

  • akiket felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól (a fejlesztő nevelés-oktatásban részt vevő tanuló kivételével)
  • engedélyezték számukra, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget (például azért, mert előrehozott érettségit tesz).
Ezekben az esetekben ugyanis osztályozóvizsga szükséges az év végi osztályzatok megállapításához.
Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.