Középiskolai felvételi 2025: a héten folytatódnak a szóbelik

A topgimnáziumok közül is van, ahol a héten tartják a szóbeliket.

Túl vagyunk a középiskolai felvételi szóbeli meghallgatásainak első hetén, azonban még nincs vége, ugyanis az iskolák egészen március 20-ig behívhatják a jelentkezőket egy elbeszélgetésre.

A szóbeli felvételi nem minden iskolában része a felvételi követelménynek. Vannak intézmények, ahol csak az általános iskolai jegyeket veszik figyelembe, míg máshol a központi írásbeli eredményeket is. A legkomolyabb középiskolákban pedig szóban is meghallgatják a hozzájuk jelentkezőket.

Nap kérdése: ha mentesülök a szóbeli alól, akkor biztosan felvesznek az álomsuliba?

A 2025-ös HVG rangsor legjobb 10 középiskolái közül például a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnáziumban már március 8-án lezajlottak a szóbelik. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba jelentkező diákoknak is megvolt már a szóbeli megmérettetés.

Azonban hátra van még például ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium. ahol a 4. osztályosok március 10. és 14. között fognak szóbelizni. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium pedig a 8. osztályosokat március 5-13. között várja. A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba jelentkező 8. osztályosok közül van, aki ma fog menni.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.