Központi írásbeli 2025: otthon lehet maradni a vizsga előtti napon?

Fontos kérdésre válaszolunk.

Január 18-án írják a középiskolába készülő negyedikesek, hatodikosok illetve a nyolcadikosok a központi írásbelit. Ennek kapcsán felmerülhet bennetek a kérdés, hogy a vizsga előtti napon kihagyhatjátok-e az iskolát.

Az Eduline tud olyan iskoláról, ahol a vizsga előtti napot az osztályfőnök igazolja, de alapesetben, ha otthon maradnátok és még egy kicsit gyakorolnátok vagy pihennétek, akkor azt a szüleiteknek kell igazolnia.

Erre pedig csak akkor van lehetőségetek, ha a szüleiteknek maradt szülői igazolása, amit még első félévben fel lehet használni.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.