Karddal fenyegetőztek, mert egyikük gyerekét felpofozták az iskolában

A borsodi férfi egy barátjával közösen ment el annak a gyereknek a családjához, aki felpofozta a helyi általános iskolában az ő gyerekét. A cél bosszúállás volt.

  • Rodler Lili

A felpofozott gyerek apja megbeszélte a társával, hogy elmennek közösen a gyerek családjához számonkérni a történteket, a társ pedig még kardot is hozott az akcióhoz, írta meg közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A férfiak kihívták a házból a gyerek anyját, aki viszont a másik kisfiával és a saját édesanyjával jött ki az épületből, ez viszont nem tántorította el a férfiakat a fenyegetőzéstől. Szitkozódni kezdtek és hangosan mondogatni, hogy az egész családot megölik, majd az egyik férfi folyamatosan a kisfiú felé ütött, a nő pedig erre reagálva az udvarra beljebb tolta a családját.

Az ütni készülő férfi ekkor vette elő a fanyelő kardot a kocsijából és többször is ütő, csapkodó, hadonászó mozdulatot tett, miközben azt kiabálta a fiúnak, hogy levágja a fejét. Az anya a fia elé állt, hogy megvédje, és bal kezével ráfogott a kardra. Az iskolában pofon vágott gyerek apja közben olyan felszólításokkal biztatta a támadót, hogy öljön meg mindenkit, vágja le a fejüket.

A dulakodásnak az vetett végett, hogy a megtámadott család jelezte, hogy hívják a rendőrséget. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség börtönbüntetést kért a kardot használó büntetett előéletű férfire, míg a büntetlen előéletű társára pénzbüntetést indítványozott.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.