Tankos és rakétavetős kifestővel térhettek haza egy általános iskola pályaorientációs napjáról a gyerekek

Az előadást 8-9 éveseknek tartották, amin olyan honvédelmi alapismeretekről szóló munkafüzettel is gazdagodhattak a gyerekek, amit feltehetően sokkal idősebb korosztálynak szántak.

  • Rodler Lili

Október 25-én a Szülői Hang csoportba kikerült Facebook bejegyzés felvetett némi kérdést az általános iskolákban zajló pályaorientációs napokkal kapcsolatban. Ebben a konkrét esetben 3. osztályos tanulóknak adtak elő a Honvédség tagjai, majd a fotókon mellékelt anyagokból vihettek magukkal haza a gyerekek harcászattal, hadászattal kapcsolatos kifestőket, illetve egy munkafüzetet, amit valószínűleg nem a 8-9 éveseknek készítettek.

 

A munkafüzet egyik kérdése

A bejegyzés alatt több kommentelő is kifejezte a megdöbbenését a történtekkel kapcsolatban. Sokan kiemelték, hogy ilyen korban abszolút nem való a katonaság ilyen jellegű bemutatása a fiataloknak. A poszt készítője azonban nem volt egyedül, többen jelezték, hogy náluk is megfordultak katonák pályaorientációs nap keretén belül. Azonban ezekben az esetekben pontosan nem lehet tudni, hogy hány éves gyerekeknek adtak elő.

Kiderül az is, hogy egy másik esetben a 9-12. évfolyamos diákok részére tartottak előadást a Honvédség tagjai, ahova fegyvereket is vittek magukkal bemutatásra. Ezeket az osztályokban körbe is adták, aminek később nagy visszhangja volt az intézményben.

Nem ezek az első próbálkozások, amivel megpróbálják bevonni a Honvédséget a diákok életébe. Már egy ideje része az érettséginek és az oktatásnak a honvédelmi alapismeretek tantárgy, ám eddig nem fűződtek hozzá olyan magas pontszámok, mint az elmúlt egyetemi felvételi időszak alatt. Az új felvételi rendszerben pedig többlet pontot lehetett kapni arra, ha a diák katonai képzésen vettek részt.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.