Akár lőni is megtanulhatnak majd a tanulók az iskolai honvédelem órán

Rendelettervezet jelent meg a kormány honlapján a szeptemberben induló új honvédelem tantárgy oktatásáról, amihez több kormányrendelet módosítására is szükség lesz.

  • Székács Linda

Körülbelül 210 tanulóval és hét honvédelmet tanító pedagógussal számol a kormány az alapján a rendelettervezet alapján, ami megjelent a honlapjukon.

A tervezet szerint a tárgyat olyan pedagógus taníthatná, aki

Hozzáteszik; előnyt jelent az is, ha az oktatók szakmailag hitelesek, megjelenésükben és fellépésükben megtestesítik a "katonaideált".

A tervezet szerint továbbá a cél az, hogy a tantárgyat olyan katonák oktassák, akik a tanórai tevékenységeken túl képesek az iskola honvédelmi nevelési feladataiban is aktív szerepet vállalni. Ilyen például az a fakultatív foglalkozás, melynek keretein belül a diákok lőgyakorlaton vehetnének részt. Ehhez a fegyverekről és lőszerekről szóló kormányrendeletet is módosítani kell a légfegyverek oktatási célra történő használatának érdekében, illetve megfelelő biztonsági szabályokat kialakítani az emberi élet kioltására nem alkalmas eszközök használatához.

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu