Eddig két gyermekvédelmi intézményvezető bukott meg a kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálaton

Egyik esetben sem szexuális deviancia volt az alkalmatlannak minősítés oka.

  • Rodler Lili

Az intézményekben dolgozó 273 vezető közül ketten buktak csak meg, ez pedig a pozíció azonnali hatályú visszavonását eredményezte – írta meg a 444.hu.Földi Judit, DK-s politikus részletes kérdéssort küldött Rétvári Bence államtitkárnak, ő viszont csak a vezetőkről közölt pontos adatokat.

Kihangsúlyozta, hogy mind a két esetben nem szexuális deviancia volt a menesztés oka, továbbá azt is megírta, hogy

A kifogástalan életvitelről szóló vizsgálat nyilatkozattételi határidejéig a 12 257 foglalkoztatott kevesebb mint öt százaléka mondott fel. És ebben benne vannak, akik más okok miatt kérték jogviszonyuk megszüntetését.

A nevelőszülők esetében az összlétszám két százaléka érintett a jogviszony megszüntetésében.

Az Eduline-on is foglalkoztunk azzal, hogy a gyerekvédelmi törvény szigorítása az iskolákat is érintette, hiszen szeptembertől a pedagógusokat akár két év börtönre is ítélhetik, ha nem jelentik időben, ha egy gyerek veszélyben van.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.