Így fegyelmezik a pedagógusok a leggyakrabban az órán beszélgető diákokat

Az oktatási jogok biztosának oldalán érdekes kutatásra bukkantunk.

Döcögősen halad az óra, ha a diákok folyamatosan beszélgetnek, feleselnek, ezért a tanárnak valahogyan helyre kell állítani a rendet, amihez többféle eszközt is bevethet.

Az oktatási jogok biztosának oldalán szereplő felmérés szerint a tanárok leggyakrabban úgy próbálják kezelni a helyzetet, hogy óra után elbeszélgetnek a renitens diákokkal. A felmérésben résztvevő pedagógusok mintegy 45 százaléka szétülteti a beszélgető tanulókat, 30 százalékuk pedig többletfeladatot ad nekik.

A tanárok 11,6 százaléka valamilyen erős hanghatással töri meg a pusmogást, például valamilyen tárggyal az asztalra csap. Az adatokból az is kiderült, hogy a pedagógusok 7-9 százalékánél fordult elő, hogy a rendetlen diákot kiküldte az óráról, és 2-3 százalékuk adott egyest a tanulónak az órai viselkedése miatt.

Fontos, hogy a köznevelési törvény értelmében nemcsak a fizikai agresszió tilos a pedagógus részéről, hanem a rendetlen, feleselő diákot még a tanóráról sem küldheti ki és az érdemjegy sem lehet fegyelmezési eszköz a közoktatási törvény szerint.

A diákok fegyelmezésével részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu