Elindult a jelentkezés a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramra

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén szeretne még több tehetséges, ám de nehéz helyzetben élő gyereknek támogatást nyújtani.

  • Rodler Lili

A programra való jelentkezés szeptember 30-án indult, és olyan 7-12. évfolyamos diákoknak nyújt támogatást, akiknek nehéz anyagi helyzetük miatt szükségük van anyagi segítségre tehetségük kibontakoztatásához. Az anyagi támogatás mellett a díjazottak szakmai mentorálásban is részesülhetnek.

A program elindulása óta a Magyar Református Szeretetszolgálat közel 600 diák részesülhetett százezer forintos ösztöndíjban, amivel a gyerekek a különböző foglalkozások költségeit, az eszközök megvásárlását, valamint a versenyek nevezési díjait tudják állni. A fiatal tehetségek összesen nyolc kategóriában – sport, ének-zene, tánc, magyar nyelv- és irodalom, fizika, matematika, informatika, képzőművészet – pályázhatnak a Nyilas Misi Ösztöndíjra szeptember 30. és október 31. között a legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon. A szeretetszolgálat, szakmai zsűri segítségével, november végén hirdeti majd ki az idei év nyerteseit.

 

Victor Illés Nyilas Misi ösztöndíjas
Lakatos Attila Róbert Nyilas Misi ösztöndíjas

Idén a szeretetszolgálat célul tűzte ki magának, hogy 10-zel több diákot támogathasson a tehetségük kibontakoztatásában. A cél elérése érdekében egy adománygyűjtéssel egybekötött jótékonysági rendezvényt szerveznek 2024 október 26-án (szombaton) a Református Skót Misszió székházában (Budapest, VI. kerület, Vörösmarty u. 51.), délelőtt, ahol legalább egymillió forintot szeretnének összegyűjteni.

A rendezvényen jelen lesznek a Nyilas Misi Ösztöndíj zsűritagjai és mentorai közül Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő világbajnok, Bán Teodóra táncművész és Rákász Gergely orgonista. Kerekasztal-beszélgetések keretein belül és személyes történeteik bemutatásán át mesélnek majd az álmok elérésének lehetőségeiről.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu