Mutatjuk, mikor kezdődik az őszi szünet a 2024/2025-ös tanévben

A tavalyi tanévhez képest idén sem lesz hosszabb.

  • Rodler Lili

Bár az iskola első hete még a kánikulától volt terhes, ettől a héttől kezdve igazi őszi zivatarokra és hűvösre készülhetünk. Ez pedig megadja az alaphangot az őszi szünetig való visszaszámláláshoz, és nem is kell sokat várni rá. A fennmaradó időben érdemes lehet megnézni, hogy az adott időszakban milyen programokra lehet ellátogatni a családdal, illetve a hosszabb utazásokat is érdemes most megszervezni.

Idén az őszi szünet október 26-tól egészen november 3-ig tart. Ez azt jelenti, hogy a szünet előtti utolsó tanítási nap az október 25. (péntek), és az első tanítási nap pedig november 4. (hétfő). Tehát bő kilenc nap áll a diákok rendelkezésére, hogy pihenhessenek kicsit.

Hozzászólások

Ezeken a szakokon jóval több ponttal lehetett bejutni fizetősre, mint állami ösztöndíjasra

Több, mint dupla annyi pontra is szükségük volt azoknak, akik az ELTE néderlandisztika képzésére, az SZTE mezőgazdasági mérnökire vagy a Tomori Pál Főiskola gazdálkodási és menedzsment alapszakjára akartak bekerülni. Míg a képzéseken nappali tagozaton az állami ösztöndíjas képzésekre egy erős hármas érettségivel is be lehetett jutni, addig önköltségesen szinte színötös érettségi és pluszpontok is kellettek a felvételhez.