Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hétfőn elkezdődik a tanév, de sok iskola még mindig nem tudja, hogyan fogják tárolni a diákok telefonjait. TikTokon mesélték el a rossz gólyatábori élményeiket az egyetemisták - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Lakás vagy kollégium? Ilyen lehetőségeitek vannak, ha az egyetem miatt elköltöznétek otthonról
Az egyetemi felvételit követően az egyik legfontosabb és vélhetően legnagyobb kihívás a megfelelő lakhatás megtalálása. Összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok a lakásárakról, a kollégiumi jelentkezésről és arról, milyen megoldások vannak, ha ezek közül egyik sem jön össze.
Több százan tüntettek a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatója miatt
A Madách Imre Gimnázium tantestülete tüntetést szervezett a kirúgott igazgató miatt.
Itt vannak a 2024-es pótfelvételi ponthatárok
Kiderült, hány ponttal lehet bekerülni a pótfelvételizőknek a 2024 őszén induló egyetemi képzésekre. Mutatjuk, hol nézhetitek meg ezeket.
Széfek, szekrények, dobozok - így fogják tárolni a diákok telefonjait az iskolában
Több iskolában még néhány nappal a tanévkezdés előtt sem tudják pontosan, hol és hogyan fogják tárolni a diákok mobiljait. Ugyanakkor van olyan intézményre is példa, ahol korábban is olyan házirend volt érvényben, hogy a tanulóknak reggel belépéskor már le kellett adni a telefonjaikat. Pedagógusokat, igazgatókat és szülőket kérdeztünk.
Kilencévesen megálmodta, ma valóra váltja: hamarosan jogászként diplomázik a sikeres roma fiatal
Már egészen fiatalon tudta, hogy mi szeretne lenni, az érettségijét pedig az ország egyik legkiválóbb vidéki középiskolájában szerezte meg Jankó Attila, aki jelenleg TDK-ra készül, verseket ír, és hamarosan az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázik. Ő az új, sikeres roma fiatalokat bemutató cikksorozatunk második részének főszereplője.
"PÓCS X" feliratokat fújt több közterületre, Facebookon is megosztotta azt az álnéven írt levelet, amiben a jánoshidai polgármestert, a helyi iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét próbálják lejáratni. Most Mészárosné Vas Márta, korábbi fideszes polgármesterjelölt lett a jászapáti általános iskola megbízott igazgatója, miután a korábbi intézményvezetőt indoklás nélkül, kevesebb mint egy hónappal a tanévkezdés előtt felmentették. Azt követően, hogy Mészárosné lemondott a Jászberényi Tankerületi Központnál betöltött pozíciójáról.
Bár a meghirdetett képzések többsége önköltséges volt, akadtak a legnépszerűbb szakok esetében is állami ösztöndíjas férőhelyek, amiken ezúttal is magas ponthatárokat húztak. Mutatjuk, milyen pontokkal lehetett bekerülni az öt legnépszerűbb alapképzésre a 2024-es pótfelvételin.
Egy sötétben vetkőzös "feladat" közben kidobálták a ruháikat az udvarra, cukorkát kellett egymás szájából adogatniuk, az ELTE BTK egy korábbi gólyatáborában pedig a szervezők etnikai és politikai alapon listázták a diákokat. Több tízezres követőbázissal rendelkező influenszerek álltak ki a nyilvánosság elé, és a TikTokon mondják el, velük mi történt egyetemi gólyatáborokban néhány éve.
450 kilométert gyalogolt, hogy vágóhídra ítélt szamarakat menthessen
Ha valaki számára nem telt unalmasan az idei nyár, az a 19 éves Koszonits Patrik, aki egy hónapon keresztül járta az országot először Füles, majd Fanni nevű szamarával. A szokatlan páros 450 kilométert tett meg egy nemes cél érdekében; hogy Patrik egy rezervátumot hozhasson létre vágóhídról mentett szamarak számára.
Míg Magyarországon 2008 óta változatlanul 10-20 ezer forint családi pótlékot kapnak havonta a családok, Ausztriában akár 100 ezer forint is járhat egy gyerek után. Ez azonban kirívó eset, a környező országok gyerektámogatásai inkább a magyar mintára hajaznak. Megnéztük mennyi családi pótlék jár a gyerekek után az egyes országokban.
Munka egyetem mellett: kényszer vagy lehetőség?
Az egyetemisták több mint fele dolgozik egyetem mellett, ami nem meglepő, hiszen a lakhatás, a könyvek, a jegyzetek, az étkezés és persze a szórakozás nem kevés pénzbe kerülnek. Az ösztöndíj, a szülői támogatás mellett diákhitelből is fedezhetitek a plusz költségeiteket, de akár munkát is vállalhattok.
Ki ebédelhet ingyen az iskolában a 2024/2025-ös tanévben?
Kell-e fizetni a menzáért a nagycsaládosoknak az általános iskolában? Milyen esetben ebédelhet a gyerek féláron? Összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.