Harmadjára halasztották el a Kölcseyből kirúgott tanárok tárgyalását

Indoklás nélkül.

  • Székács Linda

"Tájékoztatjuk a megannyi érdeklődőt, hogy az augusztus 29-ére halasztott tárgyalás ismét elmarad a Kölcsey Ferenc Gimnáziumtól azonnali hatállyal elbocsátott tanárok munkaügyi perében. Ez már a harmadik időpont ugyanerre a tárgyalásra, mert kétszer korábban is halasztotta a bíróság a tárgyalást, először a június 13-ára tűzött tárgyalást július 4-ére, majd azt augusztus 29-ére. Indokolást egyik halasztó végzés sem tartalmazott, így erről mi sem tudunk most semmilyen tájékoztatást adni" - tudatta Facebookon a tanárokat képviselő Magyar Helsinki Bizottság.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusa; Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin azt követően indított pert, hogy 2022 őszén a Belső-Pesti Tankerületi Központ azonnali hatállyal elbocsátotta őket, amiért részt vettek az országos polgári engedetlenségi akciókban. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy bár a budapesti gimnáziumban körülbelül harminc pedagógus volt polgári engedetlen, "csak" ezt az öt tanárt menesztették.

A tanárok a tankerület döntése ellen pertársaságként a bírósághoz fordultak, mert úgy vélik, jogellenes volt a kirúgásuk. Ügyüket a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik, akik a 2023 tavaszán tartott tárgyalásokon jelezték; a pedagógusok megegyeznének a tankerülettel, elállnának a sérelemdíjtól, a kamattól és a perköltségektől, ezért viszont az elmaradt végkielégítésüket, a felmondási időszakra járó fizetésüket és kártérítést szeretnék. Ezt a tankerület nem fogadta el, így a tágyalások kisebb-nagyobb kihagyásokkal folyamatosan zajlanak.

Marosi Beatrix tankerület igazgató korábban nem tudta megindokolni, miért pont öt pedagógus kirúgásáról határozott. Decemberben aztán a bíró "értelmezhetetlen adatokat kapott" a tankerülettől, ezért pontosítást kért, tavasszal pedig egészségügyi okokra hivatkozva Marosi több tárgyaláson sem jelent meg.

Azt, hogy a 2024 nyarára kitűzött tárgyalásokat miért halasztják el sokadjára is, a bíróság nem indokolta meg. A jogi képviselővel annyit közölt a bíróság, hogy új bíró fog eljárni az ügyben, és ennek alapján ítéletet is ő fog hozni a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek perében.

A bizottság azt ígéri; amint megtudják a tárgyalás időpontját, közölni fogják.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.