Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az új tanévtől kezdve tilos lesz csak feketébe öltözve iskolába járni.
Sérti egy texasi iskola öltözködésre vonatkozó szabályzatát, ha a diákok csak fekete ruhadarabokat viselnek - írja a BBC.
Az El Paso-i körzethez tartozó Charles Middle School iskola igazgatója, Nick DeSantis a szülőknek azt írta, igencsak megugrott azoknak a diákoknak a száma, akik tetőtől talpig feketébe öltözve járnak az iskolába. Az intézményvezető szerint ez a fajta öltözködés a depresszióval és a bűnözéssel köthető össze, nem pedig a tanulni vágyó, boldog diákokkal.
Az intézkedés azt követően jött, hogy az iskola tanárai szerint a diákok akkor kezdtek el feketében járni, amikor túl sok stresszel vagy mentális problémákkal küszködtek.
Az ú jszabályzat egyébként nem zárja ki teljes mértékben a fekete ruhadarabok viseletét; egy-egy darabot továbbra is felvehetnek majd a diákok, és egyes iskolai rendezvényeken változatlanul viselhetnek csak feketét a gyerekek.
Nem minden szülő elégedett azonban az új szabályzattal. Vannak, akik szerint a szín tiltása nem oldja meg a problémákat, célszerűbb lenne inkább szakember segítségét kérni, és fellépni az iskolai zaklatás, vagyis bullying ellen.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.