Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Minden tanárt a saját főnöke értékel majd szeptembertől, ezen fog múlni a fizetésük is. Az erről szóló rendelet április elején jelent meg, amelynek több pontja is rögzíti az objektivitást, de vajon van-e valós garancia a kivételezés elkerülésére?
Objektivitás, lehetőségek a bérek differenciálására, átlátható teljesítménykövetelés – többek között ezeket az elveket kell figyelembe venni a következő tanévtől induló teljesítményértékelés során. Múlt héten nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal ennek a hivatalos, részletes szempontjait. Ezeket mutatjuk most be.
Az értékelés két részből áll, vannak személyre szabott célok, illetve egységes szempontok is, összesen hét. Ebből hat teljesen egységes, további egy pedig intézményi, illetve (igazgatók esetében) fenntartói szinten határozható meg. Az általános iskolák számára nyilvánosságra hozott szakmai, módszertani ajánlás szerint a pedagógusokat olyan szempontok alapján kell majd értékelni, mint a(z)
A szövegből az is kiderül, hogy összesen három egyéni célt kell meghatározni a pedagógusoknál. Ehhez annyi keretet ad a rendelet, hogy a céloknak illeszkedniük kell a munkaközösség feladatköréhez, lehetőség van rá, hogy szakmai, nevelési/módszertani, valamint egyéb területeket öleljenek át, illetve magukban foglalhatnak az alapfeladatként elvégzett tevékenységekkel kapcsolatos, egyértelmű minőségi vagy egyéb mutatóhoz kapcsolódó elemeket is.
Azt is objektívan rögzíteni kell, hogy a teljesítménycélonként elérhető maximálisan 8 pontból milyen szintű teljesítés esetén hány pont szerezhető meg. A pedagógus egyéni személyes teljesítménycéljainak végső jóváhagyása az igazgató feladata. A tanév során csak kifejezetten indokolt esetben van lehetőség módosítani az előre meghatározott célt, és csak egyszer, február végéig.
Tanév közben az igazgató, vagy az igazgató által kijelölt személy (például igazgatóhelyettes, munkaközösség-vezető) követi nyomon az egyéni személyes teljesítménycélok teljesülését, amihez az eKRÉTA felületének használatát javasolják.
Példákat is felsorolnak a személyre szabott célokra, de kiemelik, hogy ezek minen pedagógus esetében egyéniek lesznek majd:
"Ne pusztán egy adott szempontrendszer szerinti értékelést jelentsen, hanem jelenjenek meg benne az önreflexiókra épülő, az egyéni fejlődési igényeket is tükröző teljesítménycélok, adatokra, tényekre épülő rendszer az objektivitás erősítése céljából"
– térnek vissza a tárgyilagosság kérdésére a rendeletben. Az objektivitás hiánya egy potenciális buktatója az értékelési rendszernek, valószínűleg ezért is térhetnek ki rá többször is a szövegben. Kiemelik, hogy nagy felelőssége van a vezetőnek az értékelési folyamat során, hogy a rendelkezésre álló információkat és adatokat, vezetői tapasztalatokat objektíven, arányosan, támogató és fejlesztő hozzáállással vegye figyelembe.
Nagy Erzsébet szerint ezzel az lehet a probléma, hogy nagy mértékben számít majd a lojalitás a tankerületi rendszer és az intézményvezető iránt.
| A szakszervezetek követelik, hogy vonják vissza a teljesítményértékelésről szóló rendeletet |
Korábban elmondta Nagy Erzsébet, hogy a PDSZ szeretné felvenni sztrájkövetelései közé a rendelet visszavonását, de ehhez előbb a másik nagy szervezettel, a Pedagógusok Szakszervezetével is meg kell állapodniuk. Ez azóta meg is történt. Lapunknak küldött közleményükből kiderül, hogy a PDSZ és a PSZ közös sztrájkbizottsága kibővíttette az eddigi sztrájkköveteléseket: követelik a pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló rendelet visszavonását. Továbbá, hogy a kormány az EFOP PLUSZ programban foglalt vállalásainak megfelelően a teljesítményértékelés módját a szakszervezetekkel együtt alakítsa ki. |
Fejlesztenő, átlagos, kiemelkedő
Külön dokumentumban olvasható az, hogy hogyan értékelik a középiskolában dolgozó pedagógusokat, a kollégiumi tanárokat, az óvodák és szakiskolák pedagógusait és a készségfejlesztő iskolai munkavállalókat. Az viszont egységes, hogy összesen 100 pontot gyűjthet össze így egy pedagógus, de a pontozás eltér aszerint, hogy valaki vezetői megbízásban van-e vagy sem.
A dolgozó lehet kiemelkedő teljesítményű, ha a pontszáma az elérhető pontszám legalább 80 százaléka, átlagos teljesítményű az, akinek pontszáma ennél kisebb, de az elérhető pontszám legalább 50 százaléka, és „fejlesztendő teljesítményszintű” az, akinek eredménye az elérhető pontszám 50 százaléka alatti.
A szakszervezetek kimaradtak az egyeztetésből
A Belügyminisztérium tavaly januárban jelentette be, hogy új teljesítményértékelési rendszert vezetne be a közoktatásba. A most megjelent szakmai ajánlások a Belügyminisztériummal és a Klebelsberg Központtal egyeztetve, a Nemzeti Pedagógus Kar véleményét is kikérve készültek el.
A minél teljesebb körű információátadás érdekében a Hivatal az érintetteknek – a Pedagógiai Oktatási Központjai közreműködésével – országos felkészítő programsorozatot is szervez" - írják az OH honlapján. A kormány ugyan vállalta az uniós forrásokért cserébe, hogy a teljesítményértékelés rendszerét a szakszervezetek megkérdezésével alakítja ki, de ez elmaradt Nagy Erzsébet elmondása szerint.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.