Ezeken a napokon kell szombaton is dolgozni menni 2024-ben

Míg 2023-ban egy sem, 2024-ben három szombati munkanap is lesz. Mutatjuk, mikor.

  • Székács Linda

A húsvéti hosszú hétvégét szerencsére nem kell ledolgozni, a tavalyi évvel ellentétben azonban 2024-ben több szombati munkanap is lesz.

Az idei évben keddi napra eső augusztus 20-a előtti hétfői pihenőnapot, tehát augusztus 19-ét augusztus 3-án kell majd ledolgozni. December eleje pedig igen kellemetlenül alakul majd, mivel az idén hat napon át tartó karácsonyi hosszú hétvége miatt két egymás követő szombat, december 7. és 14. is munkanap lesz. Helyette azonban december 24-től egészen 29-ig otthon lehetünk majd.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.