Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és eltiltják minden kiskorúakkal kapcsolatos tevékenységtől.
Jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a volt pedagógust, aki szexuális kapcsolatot létesített az iskolájában tanuló kiskorú diákkal.
Ahogy azt már megírtuk, a férfi 2022 januárjában egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül lépett kapcsolatba az iskolába járó egyik 14 éven felüli, de 18 éven aluli diákkal, akivel bizalmas viszonyt épített ki. Februárban személyesen is találkoztak, a hatalmát kihasználva pedig rábírta a diákot arra, hogy szexeljenek, és a viszonyt március végéig fenntartotta.
A tanárt 2023 novemberében a Püspökladányi Járásbíróság szexuális visszaélés miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és örökre eltiltotta minden kiskorúakkal kapcsolatos hivatástól.
Az akkori ítélet szerint ugyanakkor a férfinak nem kell börtönbe vonulnia, mert a büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették, enyhítő körülményként értékelve a büntetlen előéletét és hogy két kiskorú gyereket tart el. Ennek ellenére a vádlott a bűnösségét tagadva fellebbezett és az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódott, ahol szexuális visszaélés vádjával másodfokon ismét elítélték.
Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék kommunikációs vezetője a közleményében azt írta, "a bíróság a férfit végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatal nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll."
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.