Durva a járványhelyzet az iskolákban és az óvodákban

Hetente több százezren fordulnak háziorvoshoz légúti fertőzéssel, de az influenza is komoly járványhelyzetet okoz. Fontos a védekezés, különösen a gyerekek között dolgozó pedagógusoknak.

  • Tornyos Kata

A negyedik naptári héten több mint 230 ezer ember fordult háziorvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, ami rendkívül magas szám. Ráadásul ebben még nincs benne az a influenzajárvány okozta terhelés, ami közel 40 ezer embert érintett – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ adataiból.

Az akut légúti fertőzéseknél a megbetegedettek fele a 0-14 közötti korosztályhoz tartozik, ami nem meglepő, hiszen a

"megbetegedés szempontjából még mindig a gyerekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen ők az őszi-téli szezonban az idejük nagy részét zárt térben töltik társaikkal, barátaikkal az óvodákban és iskolákban, melynek okán kiemelt szerepet játszanak az influenzavírus terjesztésében"

– erről Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnőke beszélt korábban az Eduline-nak. Most arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is fontos a védőoltás a gyerekek között dolgozó pedagógusoknak, mert a tünetek megjelenése előtti napokban már fertőzhetnek a betegek, és járványos időszakban a gyerekek között nagy a kockázatuk a fertőződésre.

Intézményenként eltérhet, hogy hány napot igazolhat a szülő, de abban is óriási különbségek vannak az egyes iskolák között, hogy online vagy papíron kell leadni az orvosi az igazolást, vagy éppen ki igazolhat le egy pár napos náthát. Erről ebben a cikkünkben olvashattok részletesebben:

 

 

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu