Totyik Tamás:„Én semmi mást nem kívánok a döntéshozóknak, csak egy munkanapot egy gyógypedagógiai asszisztens mellett”

Ha rövid időn belül nem emelik meg a NOKS-dolgozót bérét, nagy eséllyel sztrájkolni fognak.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke kiemelte az Inforádió Aréna című műsorában, hogy jelenleg nincsen ugyan sztrájkhelyzet, de az oktatási kormányzattal egyelőre a nevelést-oktatást segítő dolgozók bére kapcsán még nem sikerült megegyezni.

Ha rövid időn belül nem történik a kormány részéről intézkedés a nevelést, oktatást közvetlenül segítő kollégák béremelése kérdésében, nagy valószínűséggel be fog következni egy sztrájk

– hangsúlyozta Totyik, majd kitért arra, hogy a nem pedagógus NOKS-dolgozók bére a garantált bérminimumhoz van igazítva, ennél 7 százalékkal magasabb fizetést kapnak. Például a gyógypedagógiai asszisztensek ezért a bérért rendkívül megterhelő munkát végeznek, és a rendszergazdáknak is hiába van diplomájuk is csak ugyanennyiért dolgoznak.

Totyik kiemelte, hogy Finnországban három gyerekenként jár egy pedagógiai asszisztens, míg itthon 250 gyerek mellé egy.

„Én semmi mást nem kívánok a döntéshozóknak, csak egy munkanapot egy gyógypedagógiai asszisztens mellett, és csinálják végig azt, amit ők, mert lelkiekben és fizikálisan rendkívül megterhelő feladatot látnak el” – jegyezte meg a PSZ elnöke, majd hangsúlyozta, hogy a kormányprogramban benne van a NOKS-dolgozók 25 százalékos béremelése, de a legutóbbi egyeztetésen azt a tájékoztatást kapták, hogy nincsen rá fedezet az államkasszában.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) dolgozók bérrendezése az elmúlt hónapokban többször is téma volt a szakmai szervezetek és a kormány közötti egyeztetéseken.

Tóth Tünde, a PSZ alelnöke korábban úgy fogalmazott, hogy sok NOKS-dolgozó nettó fizetése ma is „kettessel kezdődik”, ezért hosszabb távon ennél jóval átfogóbb bérrendezésre lenne szükség.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.