Rászakadt a plafon a gyerekekre, 35 millió forintra büntettek egy magániskolát Angliában

Az intézmény padlásán nehéz bútordarabokat tároltak, amik rázuhantak a 9-10 éves gyerekekre.

  • Székács Linda

80 ezer fontra, vagyis körülbelül 35,2 millió forintra büntették az angliai Rosemead Preparatory School fenntartóját, miután még 2021-ben az intézmény plafonja rászakadt a harmadik osztályos diákokra, akik közül többen végtagtörésekkel és agyrázkódással kerültek kórházba - írta meg a BBC.

A balesetben 15 diák és egy pedagógus sérült meg, miután rájuk zuhantak a padláson tárolt asztalok és székek, amiket a Health and Safety Executive (HSE) vizsgálata szerint nem is szabadott volna ott tárolni, mert a tetőtér ezen részét nem az effélé teherbírásra tervezték.

Az iskolát működtető Thurlow Educational Trust alapítvány ellen eljárást indítottak, melynek során a fenntartó bűnösnek vallotta magát az egészségügyi és biztonsági szabályok megsértésében.

Samuel Brown, a HSE ellenőre szerint csak a szerencsén múlt, hogy a lezuhanó bútordarabok nem okoztak komolyabb sérüléseket, egy ilyen esemény mentális és érzelmi hatását viszont nem szabad alábecsülni.

Hasonló esetek nálunk is vannak

Bár nem a tetőszerkezet túlterhelése miatt, és szerencsére nem is az egész plafon, de hasonló eset nálunk is előfordult 2023. májusában, amikor a heves esőzések okozt beázás miatt leszakadt a plafon egy darabja a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumban.

 

Szabó Tímea Facebook

A körzet országgyűlési képviselője, Szabó Tímea akkor a közösségi oldalán azt írta, nevetséges, hogy "toldozgatják-foldozgatják" a gimnázium épületét ahelyett, hogy felújítanák azt. Az országgyűlési képviselő azt is megjegyezte, reméli, hogy a kormány nem várja meg egy nagyobb baleset bekövetkeztét az iskolaépület felújításával.

 

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.