Buszra cserélte a katedrát egy tanárnő Kaposváron

Baranyai Ildikó harminc éven keresztül volt tanár, július óta viszont buszsofőrként dolgozik a kaposvári helyi járaton.

  • Székács Linda

"Harminc éven át dolgoztam tanárként és a párom dolgozott buszon, az ő hatására váltottam" - idézi a női buszsofőröket bemutató cikkében Baranyai Ildikót a Sonline.

A cikk szerint Kaposváron már három női autóbusz-vezető dolgozik, míg azonban ketten a kamiont cserélték a helyi autóbusz járatokra, addig Baranyai Ildikó a tanári katedrát cserélte a volánra.

Bár a cikkben arról nem esik szó, hogy a korábbi pedagógus miért döntött a váltás mellett, a lapnak azt mondta, nagyon élvezi az új munkáját és az utasok is örülnek, amikor látják, hogy női sofőrrel utazhatnak.

Nagyon szeretek vezetni, menni, uralni a gépet, a mérete ellenére nagyon finoman lehet vele játszani, ez nagyon izgalmas

- mondta.

A kormány szerint nincs tanárhiány

Annak ellenére, hogy a számok azt mutatják, több mint 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, és problémát jelent az idén nyugdíjba vonuló pedagógusok körülbelül 4800 fős száma is, a kormány kommunikációja szerint nincs tanárhiány, sőt, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint  "megalapozatlan állítás" azt mondani, hogy több ezer tanár hiányzik. Ennek ellenére már a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is arról számolt be, hogy az iskolákban problémát okoz a nyugdíjba vonuló pedagógusok pótlása, és a státusztörvény miatt is több ezren fognak felhagyni a tanítással.

A távozó tanárok között van többek között Balatoni József "Jocó bácsi" is, aki jelenleg a budapesti Madách Színházban dolgozik, míg egy fizikatanár inkább sírásónak állt, számos iskolában pedig egyszerre 8-10 különböző szakos pedagógust keresnek.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.