Távozó tanár lett Balatoni József "Jocó bácsi" is

Balatoni József, a "Jocó bácsi világa" nevű népszerű Facebook-oldal kezelője a státusztörvény hatályba lépésének napján elhagyta a tanári pályát.

  • Székács Linda

Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény.

Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is.

Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást.

Nem tudok már mást tenni.

A lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe

- osztotta meg a Facebookon péntek délután az ország egyik legnépszerűbb pedagógusa, a történelemszakos Jocó bácsi.

Balatoni József több éven keresztül osztotta meg a közösségi oldalán és könyvek formátumában a pedagóguspályán eltöltött mindennapjainak történéseit, gyakran pedig a rendszerről alkotott véleményét is. A közoktatásban eltöltött pályafutását viszont július 14-én befejezi.

Arról, hogy miért döntött így, Jocó bácsi Veiszer Alindának mesélt, az interjúban pedig többek között azt is elmondta: belátta, hogy ő is alkotóeleme annak, hogy "ez a gyerekeket megnyomorító rendszer" működik, hiszen egészen idáig vállalta a helyettesítéseket, "leplezte" a szülők előtt a rendszer problémáit, ennek pedig nem akar tovább részese lenni.

 

Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény.Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. ������Nem tudok már mást tenni.A lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe. ������Köszönöm Veiszer Alinda , hogy veled beszélgethettem erről! A teljes interjú a patreonon érhető el!

Posted by Jocó bácsi világa on Friday, July 14, 2023

Nem ő az egyetlen pedagógus, aki az utóbbi időben így döntött: sorra hagyják ott a tanári katedrát a főváros mellett számos vidéki településen is.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.