Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újra illetéktelenek férhettek hozzá a KRÉTA-rendszerhez, mert valaki magát hekkernek nevezve egyeseket írt be az e-naplóba – írja a Telex.
„Éjjel valószínűleg ismét feltörték a KRÉTA rendszert, mert a Sashegyi Arany egyik osztálya diákjainak rajzból fejenként valaki több egyest is beírt. Ráadásul Bendzsi a hecker megnevezéssel” – írta a lapnak a szülő, aki a történtekről egy képernyőképet is csatolt.
A Telex elérte a KRÉTA-t fejlesztő cég egyik volt informatikusát, aki azt mondta, a kép alapján egy tanári profillal léphetett be valaki a rendszerbe, ezért valószínűleg csak a pedagógus által tanított diákok jegyeihez fért hozzá.
Az ilyen esetek kis túlzással mindennaposak, nagyságrendileg havi egy ilyen történt már korábban is. Tavaly novemberben derült ki, hogy az állami iskolákban használt KRÉTA-rendszert meghekkelték:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.