Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Csütörtökre és péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatója. Ez az a középiskola, ahonnan szerdán hat tanárt bocsátott el a tankerület. Van köztük olyan is, akinek az osztálya pár hónap múlva érettségizik majd.
„Az intézkedésre azért kerül sor, mert az intézmény jogszabályban előírt működtetése ezen a két napon előreláthatólag nem lesz lehetséges. A tantestület létszáma (a munkabeszüntetést bejelentő, a hiányzó és az elbocsájtott tanárok összlétszáma miatt) ezeken a napokon nem éri el a jogszabályban előírt minimális feladatellátáshoz szükséges szintet” – áll abban a levélben, amelyet a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatója, Hutai László küldött a szülőknek és a diákoknak.
Törvénysértő állapot.
Posted by PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete on Wednesday, November 30, 2022
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán a Belügyminisztérium közleményéből derült ki, hogy tankerületi vezetők összesen nyolc tanárt bocsátottak el azonnali hatállyal – az indoklás szerint azért, mert a „munkájuk végzését, vagyis a tanítást jogellenesen megtagadták”. Vagyis a kiüresített sztrájk helyett polgári engedetlenségi akcióban vettek részt.
A nyolc elbocsátott tanár közül hat a Karinthyban tanít, ahol a tantestület egy része az elmúlt hetekben aktívan részt vett a tiltakozásokban. A kirúgott tanárok között van pályakezdő, matematikatanár és olyan pedagógus is, akinek végzős az osztálya.
A Karinthy egyébként az ország egyik legjobb gimnáziuma, a HVG rangsorában évről évre kimagasló teljesítményt ér el. Az országban ott indult először nemzetköziérettségi-program, két tanítási nyelvű képzése pedig híresen erős, minden évben többszörös a túljelentkezés az iskolába. A két tannyelvű képzés azt jelenti, hogy a karinthys tanárok számos tantárgyat nem magyarul, hanem idegen nyelven oktatnak - kérdés, hogy a hat elbocsátott pedagógus helyére egyáltalán fel tudnak-e majd venni hasonló tudású tanárokat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).