Döbbenetesen sok előítélettel kell megküzdeniük az állami gondoskodásban élő gyerekeknek

„Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges!” – szegezték neki a mondatot az akkor 8 éves Heninek.

„A munkahelyváltozásnál volt az bennem, hogy jaj, most elmondjam, hogy én állami gondozott voltam? És akkor igazából így rájöttem, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az életemhez, mint az, hogy szőke a hajam vagy bármi más” – mondja Flóra.

Az állami gondoskodásban élő gyerekek sokszor saját bőrükön tapasztalják meg az előítéleteket. Az SOS Gyermekfalvak online felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az emberek azokhoz, akik állami gondoskodásban éltek vagy élnek. A kérdőívet közel kétezren töltötték ki.

A megkérdezettek 7 %-a gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondoskodásba került, ugyanennyien pedig nem tudják eldönteni, hibás-e a gyerek. A férfiak szigorúbban ítélkeznek, minden hetedik a gyereket hibáztatja, míg a nők közül csak minden tizenhatodik.

„23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer gyerek pedig olyan körülmények között, hogy bármikor elveszíthetik a szüleiket. Többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, a szülők szenvedélybetegesége, krónikus betegsége miatt kerülnek gyermekvédelembe. Nem hibáztathatók a múltjukért, ők a körülmények áldozatai. Hatalmas erőfeszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen, mindezt az előítéletek gyűrűjében” – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

Minden harmadik válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy az állami gondozottak gyakrabban szegnek törvényt, minden hatodik megkérdezett pedig úgy véli, hogy többet is hazudnak.

„Az évente végzett hajléktalan-felmérés szerint az utcán élő hajléktalan emberek 20%-a volt állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe, vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást a társadalomtól. A családot pedig egy nevelőszülői család tudja leginkább biztosítani számukra szüleik elvesztése után” – teszi hozzá a szakember.

A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2 % elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk vagy albérlőjük lenne volt állami gondozott.

Gyerekük padtársaként a megkérdezettek 5 % nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkező osztálytársnak, 6 %-uk pedig nem venné szívesen, ha gyermekük barátja gyermekvédelemben élne. Az állami gondozottakkal való személyes tapasztalat ezen a vélekedésen nem változtat. A férfiak a nőknél kevésbé toleránsak a gyereküket érintő kérdésekben. Majdnem minden tizedik férfi elutasító azzal kapcsolatosan, ha gyermeke padtársa állami gondozott lenne, míg a nők közül minden huszonötödik.

Bár a felmérés alapján alig zavarja a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség közömbös (70 %), minden hetedik válaszadó nem örülne ennek (13,9 %). A férfiak és a nők hasonló arányban elutasítóak ebben a kérdésben.